Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. A második hullám réme rontja a hangulatot
No menu items!

Németország. A második hullám réme rontja a hangulatot

Romlott a német fogyasztók hangulata augusztusban, a legtöbben a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések újbóli szigorításától tartanak – áll a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet felmérésében.

Három egymást követő hónap emelkedése után jelentősen csökkent a Gfk fogyasztói hangulatindexe, miután a fogyasztók gazdasági várakozásai és vásárlási hajlandósága kis mértékben javult ugyan, de jövedelmi várakozásai meredeken estek vissza.

Az intézet előrejelzése szerint szeptemberben várhatóan 1,6 ponttal, az augusztusi mínusz 0,2 pontról mínusz 1,8 pontra süllyed a hangulatindex. Elemzők mérsékelt javulásra, 1,2 pontos értékre számítottak. Egy évvel ezelőtt, tavaly augusztusban és szeptemberben egyaránt 9,7 ponton állt a hangulatindex értéke.

A Gfk metodikája szerint a hangulatindex nulla pont feletti értéke azt jelzi, hogy a fogyasztás éves összevetésben emelkedik, a nulla pont alatti érték pedig csökkenést mutat. A háztartások fogyasztásában éves szinten 0,1 százalékos változást jelez minden egyes pont.

Bizonytalanságot szül és így rontja a hangulatot, hogy újra emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, és a fogyasztók a járvánnyal kapcsolatos intézkedések további szigorításától tartanak.

Rolf Bürkl

Az általános forgalmi adó csökkentése erősítheti a vásárlási hajlandóságot, de egyelőre nem tudott erősebb lökést adni a fogyasztásnak – mutatott rá Rolf Bürkl, a GfK kutatója. Hozzátette, a járványügyi helyzet alakulásától függ majd, hogy tartósnak vagy átmenetinek bizonyul-e a fogyasztók hangulatának romlása.

A bizonytalanságot jól mutatja, hogy a jövedelmi várakozásokat számszerűsítő alindex három hónap után először csökkent, 5,8 ponttal, 12,8 pontra. Tavaly augusztusban még 50,1 ponton állt ez az érték. A növekvő bizonytalanságot az is jelzi, hogy a megtakarítási hajlandóságot tükröző mutató 5,5 ponttal emelkedett.

A jövedelmi várakozásokkal ellentétben a vásárlási hajlandóság enyhén javult. A vásárlási hajlandóságot számszerűsítő mutató értéke 1,2 ponttal, 43,7 pontra nőtt augusztusban, mindössze 5,1 ponttal marad el az egy évvel ezelőtti 48,8 ponttól.

A fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott véleményét számszerűsítő mutató is emelkedett augusztusban, 1,1 ponttal 11,7 pontra kapaszkodott fel. Szerény mértékben ugyan, de már a negyedik egymást követő hónapban emelkedett, és az augusztusinál erősebb értéket, 14,8 pontot, 2018 novemberében mértek.

A jelek szerint a németek továbbra is bíznak abban, hogy a masszív gazdaságösztönző programoknak köszönhetően a gazdaság képes lesz kilábalni a második világháború óta legsúlyosabb recesszióból.

Mindazonáltal ez csak akkor lesz lehetséges, ha a fertőzés terjedését meg tudják állítani, és ehhez nem kell drasztikus intézkedéseket hozni, például egy újabb zárlatot elrendelni. A német gazdaság teljes körű és tartós fellendüléséhez az is létfontosságú, hogy az exportpiacok gyorsan talpra álljanak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás