Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. A minimálbér-emelés is gyorsította az inflációt
No menu items!

Németország. A minimálbér-emelés is gyorsította az inflációt

A vártnál jóval erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak januárban Németországban, aminek egyik magyarázata a minimálbér emelése lehet.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. Elemzők 0,4 százalékos emelkedésre számítottak a decemberi 0,5 százalékos növekedés után.

Az egy évvel korábbihoz képest 1,0 százalékkal kapaszkodtak feljebb a fogyasztói árak januárban. Elemzők 0,7 százalékos emelkedésre számítottak a decemberben mért 0,3 százalékos csökkenés után.

Januárban éves összevetésben az árucikkek 0,6 százalékkal drágultak, a szolgáltatások ára pedig 1,1 százalékkal ugrott meg, míg a háztartási energia és az üzemanyagok ára lassuló ütemben – a decemberi 6 százalék után 2,3 százalékkal – csökkent.

A Destatis közölte: a koronavírus-járvány okozott bizonyos adatgyűjtési problémákat, mivel a zárlat miatt számos termék nem volt elérhető a piacon.

Az inflációs ráták alakulására hatást gyakorolhattak olyan tényezők is, mint az általános forgalmi adó (áfa) változása, a kötelező bérminimum emelése és a szén-dioxid-adó növelése.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,6 százalékkal ugrott meg tavaly januárhoz képest. Elemzők 0,5 százalékos emelkedést valószínűsítettek, miután decemberben még 0,7 százalékos csökkenést mértek, ami a számítások kezdete, 1995 óta a legalacsonyabb érték volt.

Havi összevetésben 1,4 százalékkal nőtt a mutató, miközben elemzők csak 0,3 százalékos emelkedésre számítottak az előző 0,6 százalékos növekedés után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.