Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Növekedés - Erste: régiós első lehet Magyarország
No menu items!

Növekedés – Erste: régiós első lehet Magyarország

A régióban a GDP-növekedési ütemek 3 és 6 százalék között lesznek idén, ezen belül Magyarországon várható a legerősebb, 5,5 százalékos fellendülés – közölte az Erste Csoport.

A bankcsoport prognózisából kiderül: Szerbiában 5,0 százalékos, Horvátországban, Romániában és Szlovákiában 4 százalékot meghaladó, Csehországban pedig 3,9 százalékos bővüléssel számolnak.

Bizakodásra ad okot, hogy tavaly a negyedik negyedévben a magyar, a szlovák és a román gazdaság az előző negyedévhez képest váratlanul nagyot nőtt a bevezetett korlátozások tompító hatása ellenére – emelték ki.

A koronavírus-járvány nyomán a kelet-közép-európai gazdaságok 2020-ban recesszióba csúsztak – idézték fel.

Bernd Spalt

Bernd Spalt, az Erste Csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: várakozásaik szerint 2021-ben ismét növekedésnek indul a bankcsoport nettó eredménye. Ez a mutató a kockázati céltartalékolás magas szintje miatt 46,7 százalékkal 783 millió euróra esett vissza 2020-ban.

A csoport növekedésre számít az idén mind a hitelezési volumen, mind pedig az alapkezelési, értékpapírkereskedési és biztosítási ügynöki tevékenységén elért nettó jutalékbevétel területén – közölték. Emellett a kockázati költségek csökkenése valószínűsíthető 2021-ben – tették hozzá.

A vezérigazgató nem látja jelét egy “fizetésképtelenségi hullámnak” a régió gazdaságaiban. Az állami támogatási programok lejárata ugyanakkor hozzájárul majd a fizetésképtelenség növekedéséhez, de ez csak az előző évek áthúzódó hatásaként jelentkezik – jegyezte meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás