Kezdőlap Tőzsde Növekvő forgalomban minimálisan emelkedett a BUX a héten
No menu items!

Növekvő forgalomban minimálisan emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 72 253,66 ponton zárt, 0,17 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma a héten 51,21 milliárd forint volt az előző heti 41,43 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A BUX a hétfői nagyobb esést követően a kereskedési hét mindegyik napján emelkedéssel zárt, így a hét eleji veszteségét péntekre teljesen ledolgozta.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, a részvénypiacot kormányzati bejelentések is mozgatták. Hétfőn jelentették be, hogy “védelmi hozzájárulásra” kötelezik a bankokat, multinacionális vállalatokat és az energiacégeket. Augusztus elsejétől a tranzakciós illetéket 0,30 százalékról 0,45 százalékra emelik, továbbá minden devizakonverziós tranzakcióra 0,45 százalékos illetéket vetnek ki.

A bankadót csak azoknak a pénzintézeteknek csökkentik, ahol a tavaly január 1. és április 30. közötti időszakhoz képest az idén január 1. és november 30. közötti időszakban a napi átlagos állampapírállomány növekszik – közölte az elemző.

Szerdán jelentették be, hogy január elsejétől kivezetik a távközlési és gyógyszergyártási extraprofitadót.

Az OTP folytatta a sajátrészvény vásárlást. A társaság a hétfői kereskedésben 60 535 darab, kedden 65 322 darab, szerdán 14 502 darab, csütörtökön 30 ezer darab részvényt vásárolt.

A héten a vezető részvények közül a Magyar Telekom árfolyama 4,60 százalékkal, 48 forinttal emelkedett, a papír pénteken 1092 forinton zárt, heti forgalma 3,59 milliárd forint volt.

Az OTP a héten 1,50 százalékkal erősödött, a részvény pénteken 18 240 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 32,21 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama nem változott, 9690 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 6,12 milliárd forintot ért el a héten.

A négy vezető részvény közül egyedül a Mol árfolyama csökkent. Az olajpapír jegyzése a héten 3,34 százalékkal esett, pénteken a papír 2836 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 7,04 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6629,74 ponton zárt, ami 63,52 ponttal, 0,97 százalékkal magasabb az előző hetinél.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.
Hirdetés

Hírek

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...