Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Növelte a magyar GDP-t a követeléskezelés
No menu items!

Növelte a magyar GDP-t a követeléskezelés

Több mint 1 százalékkal növelte a magyar GDP-t a követeléskezelési szektor – derül ki az Intrum és a GKI kutatásából.

A kutatás szerint a követeléskezelési szektor (beleértve a fedezetes, fedezet nélküli hitelekkel, valamint a faktorállással foglalkozó cégeket) pozitív hatással van a reálgazdaságra: a hazai követeléskezelő piac 2017 és 2020 közötti tevékenysége nélkül a magyar GDP 2020-ban 1,12 százalékkal lett volna alacsonyabb.

Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója elmondta: a járvány alatt mért számokból megállapítható, hogy a követeléskezelői szektor kontraciklikus hatással bír, azaz a cégek működése fékezi a gazdasági válságok hatását. Idén 1,2-1,4 százalék, 2022-ben pedig előrejelzések alapján 1,5 százalék lehet a szektor gazdasági hozzájárulása.

A követeléskezelés mérsékli a vállalatok kockázatérzékenységét, és javítja a mérlegüket, például megakadályozza az eladósodást, a lánctartozások kialakulását – tette hozzá.

Felfalusi Péter

A kutatásból kiderül az is, hogy a követeléskezelési piac a legnagyobb hatást a cégek állóeszköz-felhalmozására gyakorolta (5,76 százalékos emelkedés), azaz növelte a vállalati beruházásokat, emellett javította a bankrendszer mérlegét (3,05 százalékkal). Az már váratlanabb, hogy a tevékenység pozitív hatással volt Magyarország exportmérlegére és a háztartási fogyasztásra – utóbbi valószínűleg annak tudható be, hogy a gazdasági szereplők beruházásaival új munkahelyek is nyíltak, és növekedtek a keresetek.

A GDP-n kívül a követeléskezelő cégek a közvetett hatások, valamint a befizetett adó révén hozzájárultak a magyar költségvetéshez is, 2017 és 2020 között közel 134 milliárd forinttal – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...