Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nyugdíj. Többet hoz a postás novemberben és januárban is
No menu items!

Nyugdíj. Többet hoz a postás novemberben és januárban is

Illusztráció: MTI/Varga György

Két alkalommal is külön összegekhez jutnak a nyugdíjasok: november elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A 2020-as költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltunk, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy négy százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott” – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Hozzátette: a kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Az érintettek együttesen 47 milliárd forinthoz jutnak így.

Tállai András

A jövő év elején érkezik meg a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege. Mint Tállai András rámutatott, a 13. havi nyugdíjat négy lépcsőben állítja vissza a kormány. Jövőre negyedhavi összeget kapnak kézhez az időskorúak, 2022 elején félhavit, a 2023-as kifizetés háromnegyed havi összegnek felel majd meg, 2024-ben pedig a havi nyugdíj teljes összege eljut a jogosultakhoz.

A 13. havi nyugdíjjal azután minden esztendőben teljes összegben számolhatnak az idősek – mondta az államtitkár, aki külön hangsúlyozta: a kormány válságidőszakban is előteremti a fedezetet rá, hogy visszaadja azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék elvettek. Mint Tállai András megjegyezte, a 13. havi nyugdíj kezdőösszegeként jövőre 77-78 milliárd forinthoz jutnak az időskorúak.

Ezenkívül – tette hozzá az államtitkár – jövőre már jelentős gazdasági növekedéssel számol a kormány, olyannal, amely nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad. Erre a célra 2021-ben 53 milliárd forintot tett félre a kormány – fogalmazott.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.