Kezdőlap Cégvilág Okos eszközökkel gyárt jobb minőségű autóüvegeket a tatabányai AGC
No menu items!

Okos eszközökkel gyárt jobb minőségű autóüvegeket a tatabányai AGC

 

Egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre tatabányai üzemében a japán tulajdonú AGC autóüveggyár, hogy az eddiginél jobb minőségű hátsó ablakokat gyárthasson – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Tábori Krisztián termékbevezetési igazgató az MTI-nek elmondta, az új eljárások segítségével minimálisra lehetett csökkenteni a nem megfelelő minőségű termékek arányát.

Így megfeleltek többek között annak a kihívásnak, hogy egy 600-700 Celsius fokon meghajlított, körülbelül egy négyzetméteres hátsó autóablakot fél milliméteres tűréssel sorozatban tudjanak gyártani. Ehhez új mérőeszközöket, adatmonitorozó készülékeket kellett kifejleszteni és rendszerbe állítani.

A kutatás-fejlesztési projekt másik célja az volt, hogy az AGC még a tervezett próbagyártás előtt, a bevezetni kívánt autóüveg tulajdonságait előre modellezve fel tudjon készülni a termelésre, lerövidítse a termékfejlesztés idejét.

A társaság a beruházáshoz a Széchenyi Terv Plusz program “Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című felhívásán 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

Az AGC Glass Hungary Kft. tatabányai ipari parkban lévő üzeme 66 ezer négyzetméter alapterületű, ebből 58 ezer négyzetméteren gyártás, 8 ezer négyzetméteren az autóüvegekhez kapcsolódó kiegészítő alkatrészek szerelése folyik.

Az üzem 700 embert foglalkoztat, évente 10-11 millió oldalüveget és 2,5-3 millió hátsó szélvédőt gyárt. A gyártás rugalmasságát növeli, hogy a telephely közvetlen közelében 7500 tonna síküveg nyersanyagot tárolnak. A tatabányai gyár területét naponta 70, késztermékkel megrakott kamion hagyja el.

A nyilvánosan elérhető cégbeszámolók szerint az AGC Glass Hungary Kft. 2021-ben 32,2 milliárd forint árbevétel ért el, 5,9 milliárd forint adózott eredménnyel, a 2022-es árbevétel 43,6 milliárd forint volt, 7,9 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás