Kezdőlap Mozaik Október: 11 milliárdos pályázati pénz civil szervezeteknek
No menu items!

Október: 11 milliárdos pályázati pénz civil szervezeteknek

Mintegy 11 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek októbertől a Nemzeti Együttműködési Alapnál (NEA). A kiírások október 4-től jelennek meg. Minderről a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára beszélt.

Szalay-Bobrovniczky Vince a Civil Info – NEA 2022 országos tájékoztató rendezvénysorozat utolsó, budapesti állomásán kiemelte: két “pályázatbarát” elemmel is bővül a rendszer.

Szalay-Bobrovniczky Vince

Az egyik alapján az egyszerűsített pályázatokra elnyerhető összeg 350 ezer forint lesz, a másik változás pedig, hogy minden nem nyertes pályázó költségeiből 150 ezer forintot megtérítenek.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy két másik alapot – a Városi Civil Alapot (VCA) és a Falusi Civil Alapot (FCA) – is létrehoztak.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy a NEA pályázataira Budapestről az idén beérkezett 1246 pályázatból 288 nyert, több mint 1 milliárd forint értékben. A VCA esetében is kimagaslóan szerepelt a főváros, hiszen a 1217 pályázatból 75 nyert 612 millió forint forrással.

Beszámolt arról is, hogy a miskolci egyetemen már elindult, a gödöllőin pedig az idén indul új tárgyként a civil szeminárium, mindkettő sikeresnek bizonyul – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár minden civil szervezetet pályázásra buzdít, hiszen – mind mondta – a koronavírus-járvány miatt nem kell a korábbi lezárásokra számítani, így rendezvényeiket meg fogják tudni tartani.

Sára Botond, Budapest kormánymegbízottja arról beszélt, hogy a NEA jó alapot biztosít a koronavírus-járvány utáni közösségi élet újraindulásához.

Mint mondta, a valóban érdemi munkát végző civil szervezetek sohasem ellenségei, hanem partnerei az államnak, hiszen a civilek munkája hatékonyan tudja kiegészíteni az önkormányzatok és a kormányzat tevékenységét. Ezt a munkát becsülni, értékelni, támogatni kell – emelte ki.

Sára Botond arról biztosította a civil szervezetek képviselőit, hogy a kormányzati támogatások mellett számíthatnak a kormányhivatalokra is, hiszen a szolgáltatások folyamatos fejlesztésével és az ügyfélközpontúság erősítésével igyekeznek ők is partnerek lenni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás