Kezdőlap Ingatlan Olcsóbb albérletek várják az egyetemistákat
No menu items!

Olcsóbb albérletek várják az egyetemistákat

Illusztráció: AFP

A koronavírus utóhatásai miatt idén minden eddiginél bővebb albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatókat – közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Balogh László az M1-en elmondta: mivel a bérleti díjak csökkennek, az utóbbi években soha ilyen jó helyzetből nem várhatták a hallgatók a tanévet.

Idén a ponthatárok kihirdetésének hetében 38 százalékkal több keresés volt az albérletekre, mint tavaly ilyenkor – mondta, hozzátéve: a bérleti díjak csökkenése miatt nemcsak a friss hallgatók keresnek albérletet, hanem a régebben albérletben élők is.

A szakértő ismertette, hogy Budapesten átlagosan 150 ezer forintért lehet lakást bérelni, tíz százalékkal olcsóbban, mint februárban.

Balogh László

A nagyobb egyetemvárosokban – például Debrecenben, Győrben, Szegeden, Veszprémben – 100-110 ezer, az ország keleti részében – például Egerben, Miskolcon – 80 ezer forint az átlagos bérleti díj.

Az albérletárak alakulását nagy mértékben befolyásolják a koronavírus utóhatásai, a rövid távú lakáskiadás helyzete és az esetleges digitális oktatás – fűzte hozzá.

Balogh László kitért arra is: az eladó lakások kínálati árában nem látható változás, de a vevők alkupozíciója folyamatosan javul: akár 5-10 százalékot is lehet alkudni a kínálati árakból.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg