Kezdőlap Kül-hon Palkovics: folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program
No menu items!

Palkovics: folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program

Azokat lehet támogatni, akik akarják, hogy támogassák őket, a vajdasági vállalkozók pedig ilyenek, ezért is sikeres a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amely a következő években is folytatódik – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Szabadkán.

A Vajdaságban három olyan üzemrészleget adtak át pénteken, amely a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának a keretében jött lére vagy bővült ki. A három beruházás összértéke meghaladja az 1,7 milliárd forintot, az összes költség több mint egyharmadát tette ki a magyar kormányzati támogatás.

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programja 75 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását tette lehetővé a Vajdaságban. A program egész Szerbia gazdaságának fejlődését szolgálja azzal, hogy segíti a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését – emelte ki a tárcavezető. Az elmúlt három évben több mint tízezer pályázaton keresztül 38 milliárd forint került a vajdasági vállalkozókhoz és munkavállalókhoz, és 1300 új munkahely jött létre.

Az információs technológia az a terület, amelynek a műveléséhez nem kell külföldre vándorolni, így ha megfelelő körülményeket teremtünk a fiataloknak, akkor nem fogják elhagyni a szülőföldjüket – szögezte le Palkovics László.

Pásztor István

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szabadkai eseményen megköszönte a magyar kormánynak, hogy az elmúlt három évben nemcsak erkölcsileg, hanem gazdaságilag is támogatta a vajdasági magyarságot.

“Ez a folyamat nem fejeződött be, az elkövetkező három évben is folytatódik, durván a duplájában gondolkodhatunk annak, mint amit az elmúlt három évben megvalósítottunk” – húzta alá.

Mint mondta: ilyen lehetősége a vajdasági magyarságnak még nem volt, több mint száz év után abban a helyzetben van ez a közösség,  hogy magyarnak lenni nem hátrány, hanem előny.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget.

A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt.

A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás