Kezdőlap Agrár Pályázatok jönnek - Kétszáz milliárd forint az élelmiszeriparnak
No menu items!

Pályázatok jönnek – Kétszáz milliárd forint az élelmiszeriparnak

Kétszáz milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílik az élelmiszeripar megújítására. Az Agrárminisztérium a “Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében, a gazdaság újraindítására irányuló kormányzati kezdeményezésekhez kapcsolódva 200 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztését célzó pályázatát – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter emlékeztetett: a kormány a 2014-2020-as időszakban nagyságrendekkel több forrást biztosított az élelmiszeripari fejlesztések támogatására, ezzel pótolva a korábbi kormányok tervezési hibáit, amelyek elhanyagolták az élelmiszer-előállítás ügyét. A megemelt mértékű vidékfejlesztési támogatások most lehetővé teszik a beruházások ütemének további növelését és az élelmiszeripar teljes megújítását, ezzel megerősítve a hazai ellátásbiztonságot – hangsúlyozta Nagy István.

Hozzátette, a feltételeket olyan módon alakították ki, hogy vállalkozásmérettől függetlenül lehessen támogatást igényelni bármely élelmiszertermék előállításához kapcsolódóan.

Kifejtette, pályázni lehet az élelmiszer-előállítási és borászati tevékenységhez kapcsolódóan építésre, felújításra, eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére és új feldolgozó üzemek komplett kialakítására. A kiírás a feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan áruszállításra használható járművek beszerzésére is lehetőséget ad.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázat keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 5 milliárd forint, minimum összege pedig 100 millió forint lehet 50%-os intenzitással, de egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan ez eltérhet. A felhívások segítségével így nemcsak térségi, hanem országos szinten is meghatározó beruházások valósulhatnak meg.

A miniszter szerint a pályázat kialakítása során kiemelt szempont volt, hogy az életképes, megfelelő színvonalú üzleti tervvel rendelkező projektek nyerjenek forrásokat. Ezen felül pedig érdemi többletpontban részesülnek az energiahatékonyság javítását, illetve megújuló energiaforrás hasznosítást magukban foglaló fejlesztések.

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 18-tól lesz lehetőség. (OS)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás