Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Pánspermia elmélet - igazolva. Más bolygón keletkezett az élet?
No menu items!

Pánspermia elmélet – igazolva. Más bolygón keletkezett az élet?

Japán tudósoknak sikerült igazolniuk a pánspermia elméletet, miszerint az egyszerű életformák, egyes baktériumok képesek eljutni egyik bolygóról a másikra és túlélik a világűr szélsőséges körülményeit.

A kutatók a radioaktivitásnak legjobban ellenálló Deinococcus radiodurans baktériumot a Nemzetközi Űrállomáson kívül helyezték el, 400 kilométernyire a Földtől. A világűr szélsőséges körülményeinek, nagy hőingadozásnak kitéve, erős UV-sugárzásban három évvel később is életben voltak a mikroorganizmusok.

A laboratóriumban végzett különféle kísérletek miatt tudtam, hogy túléli a baktérium, de amikor tényleg élve tért vissza, megkönnyebbültem” – mondta el Jamagisi Akihiko, a tanulmány szerzője és a tokiói Gyógyszerészeti és Élettudományi Egyetem emeritus professzora. Hozzátette: eredményeik a Mars-utazást is előbbre vihetik és érdekes lehetőségeket vetnek fel.

Mindenki úgy gondolja, hogy az élet a Földön kezdődött, de az új eredmények azt mutatják, hogy más bolygókon is keletkezhetett az élet” – mutatott rá a tudós.

Jamagisi a kutatócsoportjával hasonló kísérletet akar végrehajtani a Van Allen sugárzási övön kívül is, ahol még nagyobb sugárzásnak lennének kitéve a baktériumok.

A tudósok úgy vélik, hogy több mint három milliárd évvel ezelőtt a Mars sokkal melegebb volt, mint manapság, a bolygó felszínén folyók és tavak is voltak és a körülmények kedvezőek voltak az egyszerű mikrobiális élet kialakulásához.

A Marssal kapcsolatos kutatások új lendületet kaptak, miután az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek is gyors egymásutánban ember nélküli űrexpedíciókat indított idén a vörös bolygóhoz. A szondák újabb hulláma egyfelől az élet nyomait kutatja, másfelől a jövendőbeli űrhajósok számára készíti elő a landolást a vörös bolygón.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.