Kezdőlap Hírek PM-államtitkár: a csoportos adózással milliárdokat takarítanak meg a cégek
No menu items!

PM-államtitkár: a csoportos adózással milliárdokat takarítanak meg a cégek

Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: a tavaly szeptember végén összehívott első Adó-Tanácskozás egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy sikerült a csoportos társasági adózás részletszabályait nemzetközi szinten is a lehető legversenyképesebbé tenni. A régió élmezőnyébe tartozik Magyarország, hiszen hazánkon kívül csak néhány tagállamban választható a csoportadózás a jövedelemadók tekintetében – jegyezte meg.

Izer Norbert az MTI jelentése szerint rámutatott: az adószakma legjelentősebb piaci szereplőinek közreműködésével előkészített magyar szabályozás amellett, hogy az ország versenyképességének további növelését és befektetési célponttá válását segítheti, az érintetteknek érdemi könnyebbséget, valamint adómegtakarítást is hoz. A számítások szerint a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak – összegezte az előnyöket.

Tájékoztatása szerint az adóhivatalhoz több mint kétszáz csoport nyújtotta be az év elején a kérelmét. A csoportok átlagosan két és öt cégből állnak, de van olyan csoport, amelyiknek hatvanöt tagja van.

Szinte kivétel nélkül minden ágazat érdeklődését felkeltette az új adózási forma. Kiemelkedő mértékben az ingatlanszektor szereplői választották a csoportos társasági adóalanyiságot, de jelentkeztek például a pénzügyi, az építőipari, a kereskedelmi, az energetikai és a növénytermesztési ágazatból is – részletezte az államtitkár.

Elmondta, hogy a kérelmezők javarésze, több mint százötvenen, már az új szabályok szerint teljesíthetik adókötelezettségeiket. Jelenleg még mintegy negyvenöt kérelem elbírálása van folyamatban a hatóságnál. A szolgáltató szellemű, ügyfélcentrikus adóhivatal ugyanis a kisebb hibák, hiányosságok esetén nem elutasítja a kérelmet, hanem segítve az adózókat, felhívja a figyelmet a hibák kijavítására, illetve a hiányosságok pótlására – jelezte.

Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy március 12-én, kedden újra összehívja a Pénzügyminisztérium az adószakma legjavát. A második Adó-Tanácskozás témája a nemzetközi adózás, hiszen most kell megalkotni a kötelezően átültetendő uniós előírások hazai részletszabályait.

A piaci igényeknek leginkább megfelelő szabályozás kialakítása az adószakma bevonásával érhető el – szögezte le. Az pedig már kiderült, hogy mit hozhat egy jó eredmény a tagállamok közti adóversenyben: az Európai Unió viszonylatában legalacsonyabb mértékű magyarországi társasági adó nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segítette, hanem egyre több külföldi befektető is  székhelyéül választotta Magyarországot – hangsúlyozta Izer Norbert.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.