Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág PM: drága a készpénz
No menu items!

PM: drága a készpénz

Nagyon magas, több mint 6000 milliárd forint a Magyarországon forgalomban lévő készpénz mennyisége, ami mintegy 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak – mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára Budapesten egy szakmai konferencián.

A Pénzügyminisztérium a bankkártyás fizetések számának és volumenének jelentős emelkedését szeretné, és szorgalmazza, hogy például a nyugdíjasok ne készpénzben kérjék járandóságukat – jelezte a helyettes államtitkár a Napi.hu “E-buksza 2019” című rendezvényén.

Hozzátette: még mindig kevés a kereskedőknél lévő kártyás fizetésre alkalmas terminál, ráadásul a lakosság egy jó része is ragaszkodik a készpénzes fizetéshez.

Bartha Lajos

Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúráért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a jegybank továbbra is azt javasolja a Pénzügyminisztériumnak, hogy töröljék el a tranzakciós illetéket.

Elmondta, hogy több országban, Skandináviában és Izraelben is meghirdette a kormányzat a készpénzmentes társadalmat, az ottani kormányok így akarnak küzdeni a feketegazdaság és a drága készpénzhasználat ellen.

Balogh László

Magyarországon még a készpénz “uralkodik”, a fizetések 80 százaléka így történik, miközben ez az arány Svédországban, Dániában csupán 20-25 százalék. A jelenlegi 80 százalékról 40-45 százalékosra kell csökkenteni a készpénzes tranzakciók arányát, az elektronikus tranzakciók számának – 2018-ban 1,25 milliárd volt – pedig évente 200 millióval kellene nőni 2030-ig.

Balogh László elmondta: a forgalomban lévő készpénz állománya 2010 óta megháromszorozódott. Ennek háromnegyede, 4500 milliárd forint készpénz a lakosság kezében van. A GDP-hez viszonyítva mintegy 15 százalékot ér el a készpénzállomány, ami európai szinten is nagyon magas.

Az átutalás is drága, felemészti – jelenleg – a GDP egy százalékát. Erről Szabó Dávid Hold Alapkezelője nyilatkozott. Varga Lóránt az MNB főosztályvezetője szerint a készpénzhasználat visszaszorításához a bankszámlák esetében egy csomagjellegű általánydíj segítene az átutalások számával vagy összegével arányos banki díjak helyett. További információk itt olvashatók.

Az Európai Unióban a készpénzt használók rangsorában az első Görögország, majd két balti ország és Bulgária vannak még Magyarország mellett az élen – tette hozzá.

Az Európai Unióban több adminisztratív korlátozást vezettek a készpénzhasználatra. Felső limitet szabtak például a magánszemélyek és vállalatok közötti készpénzes tranzakciók maximális összegére, a legszigorúbbak Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában a limitek. Itt már 1000 euró fölött sem szabad készpénzzel fizetni, csak átutalása.

Magyarországon és Lengyelországban azonban csak a vállalatok közötti tranzakcióknál van korlátozás, 5 ezer euró a limit – mondta.

A készpénzhasználat a kereskedőknek is drága, a tárolás, az előállítás, szállítás jelentős ráfordítást igényel, ez a készpénzmennyiség hiányzik a gazdaságból, elmaradt kamatot jelent, és a feketegazdaságot is támogatja – mutatott rá.

A készpénzhasználat visszaszorításában kulcsszerepe van az elektronikus fizetések elterjedésének, a kiskereskedők egy része azonban elutasítja az elektronikus fizetési módokat, vannak köztük akik nem akarnak az adóhatóság számára is ellenőrizhető “nyomot hagyni” – hozta fel pédaként.

Nem terjedt el kellően a kártyás fizetés

Az online pénztárgépek száma Magyarországon mintegy 220 ezer, a POS-termináloké 110 ezer volt a terminálok elterjedését segítő legújabb program indulásakor, a PM célja, hogy a bankkártyás fizetésre alkalmas eszközök száma megközelítse az online kasszákét.

Balogh László szerint van remény arra, hogy év végére 160-170 ezerre emelkedjen a rendszerbe bekötött POS-állomány, és arra törekszik a tárca, hogy 2020-ra a kereskedők legalább 80 százalékánál lehessen kártyával fizetni.

Január 1-től nem terheli tranzakciós illeték a 20 ezer forint alatti lakossági átutalásokat,

és bár a készpénzkímélő megoldások elterjesztésében fontos a tranzakciós illeték csökkentése, de a költségvetési szempontokat is figyelembe kell venni – mondta. Megjegyezte, hogy a nyugdíjak 60 százalékát már bankszámlára utalják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...