Hirdetés
Kezdőlap Hírek Rács mögött marad Magda Marinko
No menu items!

Rács mögött marad Magda Marinko

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája nem engedélyezte Magda Marinko sorozatgyilkos feltételes szabadságra bocsátását.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője az MTI-vel közölte, a fogvatartottat a Legfelsőbb Bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel, melyből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság feltételes szabadságra bocsátást mellőző döntésekor figyelembe vette az elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet véleményét, a rendelkezésre álló egyéb iratokat és meghallgatta a terheltet későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékáról. A büntetés-végrehajtási bíró megállapította, hogy figyelemmel az elítélt által elkövetett bűncselekmény jellegére, az elítélt büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartására, illetve arra is, hogy az elítélt semmiféle megbánást nem tanúsít, nyilvánvalóan nem vonható le az a következtetés, hogy a kiszabott büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően rendelkezett a bíróság arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2021-ben újra megvizsgálja.

A bíróság végzésével szemben az elítélt védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának engedélyezése érdekében, így a végzés nem jogerős.

A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehajtott bűncselekmények félelmet keltettek az országban. A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de ebben a Fővárosi Bíróság, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság nem találta bizonyíthatónak a vádlott bűnösségét.

Szerbiában a bíróság a férfit távollétében - a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt - halálbüntetéssel sújtotta, melyet a halálbüntetés eltörlése után 40 év szabadságvesztésre változtattak át, ennek letöltését magyarországi szabadulását követően kezdheti meg.
Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...