Hirdetés
Kezdőlap Autó Rapid e-töltőket rapid módon telepítenek Franciaországban
No menu items!

Rapid e-töltőket rapid módon telepítenek Franciaországban

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül. A nagyszabású fejlesztéshez 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.

 

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” a gyorstöltőknél az e-autók.

Franciaországban 2022-ben közel 200 ezer új elektromos járművet regisztráltak, ami 26 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. Így 2022 végén több mint 1,1 millió elektromos és plug-in hibrid jármű közlekedett Franciaországban, 2030-ra pedig akár 35 százalékra emelkedhet az elektromos autók aránya a francia utakon. Ez a CO2-kibocsátást és a klímacélok elérését tekintve mindenképpen jó hír, az azonban kihívást jelenthet, hogy ilyen mennyiségű elektromos jármű számára biztosítva legyen a megfelelő töltőinfrastruktúra.

Franciaországban ezért a töltőállomások országos hálózatának megerősítése és bővítése kulcsfontosságú a jövő mobilitásának megteremtéséhez. 2023 májusában az ország át is lépte a 100 ezer nyilvános töltőállomás mérföldkövét. Ebben a munkában talált partnerre az ENGIE Vianeo e-mobilitási vállalat a Siemensben, miután a tavalyi év során 64 franciaországi autópálya-pihenőt szereltek fel, összesen 320 darab, nagy teljesítményű, Siemens elektromos jármű (EV) töltővel.

Az országszerte négy autópálya-hálózaton (SANEF, APRR, AREA és VINCI Autoroutes hálózatok) telepített töltők között 251 darab 300 kW teljesítményű, ultragyors SICHARGE D modell és 69 darab 160kW-os, de skálázhatóságának köszönhetően akár ugyanúgy 300 kW-ra fejleszthető SICHARGE D töltő kapott helyet. Egy-egy csomópontnál így akár 24 töltőpont is elérhető, megelőzve ezzel azt, hogy a töltésre várakozók feltorlódjanak.

Ezek a töltőállomások az autópályás közlekedés igényeinek megfelelve, akár 20 perc alatt 80 százalékra képesek feltölteni az EV-ket. Minden töltőállomás képes egyidejűleg két jármű között dinamikusan elosztani a rendelkezésre álló teljesítményt, a könnyű használatot pedig a 24 hüvelyk átmérőjű, felhasználóbarát kezelőképernyők biztosítják.

-azüzlet-

Fotó Siemens

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.