Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Renault-Nissan-Mitsubishi: új stratégiával a túlélésért
No menu items!

Renault-Nissan-Mitsubishi: új stratégiával a túlélésért

Átszervezi együttműködését a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség: az új stratégia alapján mindegyik autógyár a saját erősségét jelentő területeken veszi át a vezetést, a másik két vállalat pedig a keze alá dolgozik.

A feladatmegosztás célja a költségek csökkentése mellett a legnagyobb hatékonyság elérése az együttműködés által kínált lehetőségekből.

Jean-Dominique Senard

Jean-Dominique Senard, az autógyári szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a feladatmegosztásos struktúrával a korábbinál jóval szorosabbra vonják ugyan az együttműködést a tagvállalatok között, szó sincs azonban egy fúzió előkészítéséről, ami egyébként már évek óta megterhelte a tagok egymás közötti viszonyát. “Nem tervezzük vállalataink fúzióját” – szögezte le, hozzátéve, hogy feladatmegosztással enélkül is képesek a hatékonyságon javítani.

A tervek szerint 2025-re az autógyári hármas együttműködés teljes modellkínálatának már legalább a felét az új feladatmegosztás szerint állítják majd elő, ami a modellfejlesztési beruházásoknak akár 40 százalékos csökkenésével is járhat.

Mindhárom autógyár a saját legerősebb piaci régiójára összpontosít majd:

A Nissan lesz felelős a legnagyobb globális piacokért, Kínáért, Észak-Amerikáért és Japánért. A Renault az európai, oroszországi, dél-amerikai és észak-afrikai piacokat szolgálja majd ki, a Mitsubishi pedig a délkelet-ázsiai és óceániai piacokat.

Az új együttműködési stratégia célul tűzi ki az egységes alkatrészek és részegységek használatát is a közös járműplatformok eddigi használata felett. Minden egyes termékkategóriában lesz majd egy, a témavezető által kifejlesztett alaptípus és annak különböző “testvér” változatai a másik két vállalatnál. Az együttműködési célok példájaként felhozott Brazíliában, ahol jelenleg négy járműplatformon hat különböző modellt állít elő a szövetség, egyetlen platformon fognak gyártani hét különböző modellt – mondta Jean-Dominique Senard.

Mivel a globális autóipari technológiai átalakulás legnagyobb költségterheit a fejlesztési beruházások adják, az együttműködés különösen nagy hangsúlyt helyez a feladatmegosztásra ezen a területen.

Az önvezető járműtechnológia terén a Nissan lesz a témafelelős, a Renault pedig az adathálózatra kapcsolt járműelektronikai fejlesztéseket veszi kézbe – kivéve a Nissan kizárólagos piacán, Kínában.

Az elektromos járművek technológiájának fejlesztésében megosztják a terheket az együttműködő partnerek. A Nissan az elektromos járművek általános architektúrájának fejlesztésével foglalkozik majd, a Renault pedig a kompakt járműkategóriára összpontosít. A Mitsubishi lesz pedig a témafelelős a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid járművek fejlesztésében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.