Kezdőlap Gazdaság Rezsivédelmi intézkedések: mit tudni eddig?
No menu items!

Rezsivédelmi intézkedések: mit tudni eddig?

Mint ismert, a napokban a kormány döntést hozott egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alap létrehozásáról, amelyek forrását bizonyos szektorokra kivetett “extraprofit-különadókból” és további adóintézkedésekből kívánja finanszírozni. A tervezett lépésekről a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a BDO Magyarország szakértői ezeket, valamint a várható következményeket foglalták össze röviden.

Az extraprofit-különadók nyolc szektort érintenek. Ezek a bankszektor, a biztosítási szektor, az energiaszektor, a kiskereskedelem, a telekommunikációs szektor, a légitársaságok, a gyógyszerforgalmazó cégek, továbbá 2023-tól visszatér a reklámadó is. A tervek szerint a különadók a 2022-es és 2023-as éveket érintik. Mindkét év teljes adóévnek fog számítani. A részletszabályok a következő napokban és hetekben rendeletben jelennek majd meg, bár néhány adóváltozás törvényi szabályozást kaphat. Általánosságban elmondható, hogy minden szektor saját szabályrendszer szerint fog különadót fizetni.

És bár egyelőre inkább csak tervek hangzottak el, már néhány konkrétumról is beszélhetünk. Ezek közül a BDO Magyarország szakértői kiemelik, hogy a bankszektor vonatkozásában a tranzakciós illeték az értékpapír-tranzakcióra is kiterjed majd (a Magyar Államkincstár és a Magyar Posta kivételek maradnak), és növelik az illetékfizetés felső határát is. A bányajáradék mértéke emelkedni fog, a Robin Hood-adó pedig a bioetanolra is kiterjed majd. A kiskereskedelem esetében a különadó úgy jelenik meg, hogy a jelenleg is létező kiskereskedelmi adó két felső kulcsát módosítják: 2,7%-ról 4,1%-ra, illetve 0,4%-ról 1%-ra. További konkrétum, hogy valamennyi Magyarországról járatot indító légitársaság köteles lesz utasonként 10-15 eurónyi adót fizetni. Régi ismerősként, 2023. január 1-től pedig visszatér a reklámadó – vélhetően a régi szabályokkal.

Érdemes továbbá hangsúlyozni, hogy az illetékes miniszterek a fentieket csak példaként említették, és a teljes különadó-szabályozás ennél sokkal összetettebb lesz.

Szintén lényeges, hogy a kormány nem tervezi, hogy megtiltsa a különadók átterhelését a végső fogyasztókra.

A kormányinfón emellett egyéb adóváltozásokra is történt utalás, amelyek szintén a korábban említett alapok finanszírozását szolgálják. Ilyen például, hogy emelkedik a dohánytermékek és alkoholos italok jövedéki adója, várhatóan emelkedik a népegészségügyi termékadó (NETA), és ugyancsak számítani kell a cégautó-adózás szabályainak változására.

A BDO Magyarország végezetül fontosnak tartja jelezni, hogy a Kormány a kisadózó vállalkozások tételes adózására (KATA) vonatkozó szabályok felülvizsgálatát is tervezi. Elképzelhető, hogy a KATA éves kerete emelkedik, a KATA adóalanyiságot választani tudó személyek köre viszont várhatóan szűkülni fog. A cég szakértői azt ígérik, amint több konkrétum derül ki a módosításokkal kapcsolatban, folyamatosan jelentkeznek majd újabb elemzésekkel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás