Kezdőlap Autó

Autó

A koronavírus miatt a fiatalok is a saját autóra voksolnak

A vírusveszély az autómegosztással, a buszozással és a vonat használatával szemben felértékeli a saját gépkocsit, és még az autózás iránt kevésbé érdeklődő fiatalokat is közelebb hozhatja a saját autó vásárlásához Németországban, derül ki az egyik neves piackutató felméréséből.

Az autókereskedésekben is megállt az élet – elkel az állami segítség

Állami segítséget kérnek, és az új autók  számára előírt EU-s károsanyag kibocsájtási szigorítás elhalasztásának hathatós támogatását szeretnék elérni a magyar kormánynál a hazai autókereskedők.  

Itthon is jön a tisztán elektromos Mini

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelenik a Mini teljesen elektromos autómodellje, a Cooper SE.

Autótemető lettünk – 14 éves az átlag magyar kocsi

A hazai autópark egyre idősebb, mivel sok elöregedett jármű kerül hozzánk Nyugat-Európából, ahol a károsanyag-kibocsátási adók miatt nem éri meg megtartani azokat - mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

Nagy-Britannia. Előbb tiltják be a belsőégésű autókat

Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél öt évvel előbb, 2035-ben megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését - közölte a brit kormány.

A Sony víziója – a tanulmányautó

A Sony a Las Vegas-i Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) mutatta be elektromos tanulmányautóját, a Vison-S nevű modellt.

Az új benzinfajta árthat a régi autóknak – lista

Szerdától emelkedik a biológiai eredetű összetevők bekeverendő aránya az üzemanyagokban. A régi típusú autót használóknak célszerű ellenőrizni, hogy lehet-e kocsijukba az új üzemanyagból tankolni.

A VW új koncepciója: Okostelefon négykeréken

A Volkswagen-konszern szoftverfejlesztő leányvállalatot alapított. Az autó digitalizálásában látja a jövőt és nem akarja átengedni az üzletet a netes óriásoknak.

Kötelező biztosítás. Ötvenezer autós még válthat

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltani szándékozó autósoknak legkésőbb november 29-ig kell eljuttatniuk biztosítójukhoz szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását, mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik.

Környezetbarát benzin – váltanak a magyar kutakon

Nő a biológiai eredetű összetevők aránya az üzemanyagokban január 1-jétől. Az intézkedéssel Magyarország csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz.

Kelendő a Tesla golyóálló pickupja

Három nappal a Tesla új autójának bemutatása után már több mint kétszázezer rendelés érkezett a Cybertruckra.

Felemás autópiac. Már megint a németek az elsők

Az Európai Unióban szinte minden tagállamában nőtt a forgalomba helyezett új gépkocsik száma októberben. Éves szinten mégis csökkent a vásárlások száma.

Szigorít az EU – az indításgátló alkoholszonda is kötelező lesz

Rendelettel csökkentené a halálos kimenetelű közúti balesetek számát az Európai Unió. Az új szabályok értelmében minden gépjárművet számos biztonsági felszereléssel kell ellátni.

A Trabant hazájában készül az elektromos VW-modell

Elkezdődött az első teljesen elektromos Volkswagen-modell, az ID.3 sorozatgyártása Zwickauban. Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen Angela Merkel német kancellár az elektormobilitás fejlődésének támogatására tett ígéretet.

Deloitte: már látszódnak az autósházak végnapjai

A többség online fog autót venni, méghozzá e-autót, ami jóval kevesebb karbantartást igényel – a két fő ok, amiért a Deloitte elemzése az autóházak tömeges megszűnésével számol.

Nagycsaládos autók – körkép a 7 személyes piacon

A hétszemélyes, nagycsaládos autók iránti kereslet meghaladja a várakozásokat, a két hónap alatt mintegy 17 ezer igénylés érkezett, a szállításban lehetnek csúszások A legtöbb nagycsaládos a hétszemélyes Dacia után érdeklődik, népszerű az Opel és a Skoda is.

Hidrogén, vagy hibrid meghajtás? Elektromos dömping várható

Elektromos autóké a jövő? Vagy a hibrideké? Esetleg a hidrogén meghajtásé?  Az autógyárak és a szakemberek között eldöntetlen a kérdés, az már biztosnak látszik, hogy egyelőre a hibrid és a tisztán elektromos autók gyártására koncentrálnak a nagy autógyárak. Az áttörés a hidrogén cellás technológiában még várat magára.

Önvezető jármű – Áldás vagy átok?

Németországban a közlekedés felelős a CO2 kibocsátás 25%-áért. Ez körülbelül megfelel az európai átlagnak. Mindenki egyetért, hogy a mobilitásnak környezetbarátabbá kell válnia. Ebben sokan kulcsszerepet szánnak az autonóm vezetésnek, tehát az önjáró autóknak.

Kínai konkurenciát kap az EU-ban a Tesla

Európába is exportálja első hibrid modelljét a Polestar, a kínai Geely tulajdonában lévő Volvo elektromos luxusmárkája. A Polestar 1 ára várhatóan 150 ezer euró körül mozog majd.

Most érdemes kocsit venni – Az autóipar utolsó békeéve

Most kell autót vennie annak, aki szereti a klasszikus négy, vagy többhengeres kocsikat, mert jövőre az Európai Unió drasztikus környezetvédelmi előírásai miatt az autógyártásban új korszak kezdődik, ami igencsak megtizedeli a mai autópalettát – állítja Szamosi Viktor a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.
Hirdetés

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...