Decemberben is, zsinórban már a negyedik hónapban, csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az új károsanyag-kibocsátási mérés bevezetésének következményeként. Az egész évet tekintve azonban sorrendben már az ötödik egymást követő évben emelkedett az utakra került új személygépkocsik száma.
A Volkswagen AG és a Ford Motor Company áruszállító haszongépjárművek és közepes méretű pickupok közös fejlesztését tervezi. Az együttműködéstől azt is remélik, hogy különleges és vadonatúj technológiákat kínáló új modelleket fejleszthetnek ki a közös befektetésekkel.
A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot.
Lemondott szombaton José Munoz, a Nissan Motor Co. kínai piacért felelős vezető tisztviselője, miután a japán autógyártó kiterjesztette vizsgálatát a cég felmentett elnöke, Carlos Ghosn feltételezett pénzügyi visszaéléseinek ügyében.
A tavalyi értékesítési rekord után az idén tovább növeli eladásait a BMW AG autóipari konszern a tervek szerint, 2020-ra a Mercedest is meg akarja előzni a márka az eladási statisztikákban. - közölte a cég.
A Lada Hungary Kft. rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az 1 százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a 3 százalék megszerzésére törekszenek - mondta Pataki András a cég vezetője.
Együttműködésre lép az LG Electronics (LG) és a Microsoft. A dél-koreai és az amerikai nagyvállalat szándéknyilatkozatot írt alá az LG önvezetőautó- és infotainment-rendszereinek fejlesztésére - tudatta az LG Electronics .
Tiltakozott az ellene felhozott vádak ellen és ártatlannak vallotta magát Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co. egykori elnöke a saját kérésére Tokióban kedden tartott nyilvános bírósági meghallgatásán.
A Ford immár kilencedik alkalommal, 2009 óta vezeti az eladott új gépjárművek hazai összesített listáját. A személyautók és haszongépjárművek összesített piacán 12,1 százalékos részesedéssel a Ford 2018-ban ismét megszerezte az elsőséget.
Január elején a Tesla valamennyi járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozza a közel felére apadt zöld adókedvezményt és fellendítse a Model 3 eladási volumenét. A lépés után nagyot esett a cég árfolyama.
2018-ban a Volkswagen csoport pozícióit megőrizve, 37 ezer új autót értékesít Magyarországon – fejtette ki évértékelő beszélgetésen Eppel János, a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.
Az autó eladások számának csökkenése lelassította a brit nemzetgazdaságot. Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) vezetője, Rob Kent-Smith szerint főleg a szolgáltatási szektort fogta meg a gépkocsi ágazat gyengélkedése.
A VW-csoport új gyárat épít Kelet-Közép-Európában. A beruházás helye még nyitott. Győr jó eséllyel indul. Versenyben vannak a bolgárok, a csehek, a lengyelek és a románok is, 4-5 ezer munkahely a tét.
Hiába zárja be a General Motors három összeszerelő üzemét és ereszti szélnek munkásait, a Reuters elemzői szerint ez a lépés nem húzza ki a csávából az autógyártó óriást.
Együttműködési láz uralja az önvezető autók fejlesztését, amelynek számos magyar részese is van. Az autógyártók és a technológiai cégek sorra kötnek új szövetségeket. A fejlesztési irányokról és a magyar vonatozásokról is szól írásunk.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek