Január 1-jétől az FKF valamennyi begyűjtési rendszerében az italos kartondoboz - mint a Tetrapak - átkerül a kevert csomagolási hulladékok közé, a sárga fedelű tartályokba. A kék fedelű tartályokban ezentúl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető.
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2022-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A közel 120 milliárdos hiányt tartalmazó rendeletet 18–11 arányban szavazták meg.
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) globális felmérésében.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 44 ezer forint volt az idei harmadik negyedév végén, 3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a budapesti autók átlagos díja 11 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.
A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt november 1-től ismét kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, valamint az állomásokon és a megállóhelyeken - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.
A Gellérthegy lábánál álló Rác fürdő és szálloda visszakerült a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába. A cég azzal számol, hogy a fürdő 2022 novemberében nyílik meg újra a látogatók előtt - írta a Népszava.
Az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt a fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Akinek lehetősége nyílt arra, hogy a nyári utazási enyhítéseket kihasználva repülőútra induljon, az láthatta azt is, hogy a légiforgalom kezd magára találni, és újra...
Az albérleteknek mindig borsos áruk volt, főleg Budapesten. A koronavírus azonban lejjebb nyomta a főváros méregdrága bérleti díjait. Az ingatlannet.hu statisztikai adatai szerint ez az árcsökkenés tartósnak bizonyult mindaddig, amíg el nem kezdődött a 2021/2021-es tanév.
Megerősítette Budapest rövid és hosszú távú forint- és devizaadósság-kötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a besorolás kilátását az eddigi pozitívról stabilra módosította.
Megkapta az építési engedélyt az új vasúti megálló a leendő közlekedési múzeumnál - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.
Állami beruházásként valósul meg a 2-es metró és a gödöllői, csömöri HÉV-ek összekötése, illetve a hévvonalak felújítása - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek