Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

Átlépte a 200 millió eurót a Masterplast éves árbevétele

Negyedik negyedéves jelentése alapján elérte a januárban közzétett éves profit előrejelzését a Masterplast. Éves összesítésben a vállalat a története során először lépte át a 200 millió eurós forgalmi határt és 201,8 millió euró árbevételt könyvelhetett el.

Vendéglátóhelyek étlapját teszi online elérhetővé egy magyar startup 

Manapság, ha meglátogatunk egy vendéglátóhelyet, lehet kártyával fizetni, sőt nyugtát is kap a vendég a rendelés mellé. Egyre több helyen már a menü is egy QR kód befotózását követően – digitális formában - érhető el. A haladó szellemű vendéglátóhelyek még ennél is hajlandók tovább menni a digitalizáció világában, akár mobiltelefonon is fogadnak rendeléseket.

Ötmilliós magyar rekord az online áruházak logisztikai támogatásában

A Webshippy az egyik legnagyobb, kiszervezett logisztikával foglalkozó vállalkozás Magyarországon, amely februárban elérte az ötmilliomodik teljesített csomagszámot. A cég indulásakor csak a saját webáruházukba érkező megrendelések feldolgozását szerették volna megkönnyíteni az alapítók, ebből lett rövid idő alatt egy díjnyertes, számos technológiai újítást és fejlesztést felmutató, piacvezető fulfillment vállalat, amely teljes mértékben átformálta azt, ahogy ma a magyar webshopok a kiszervezett logisztikára gondolnak.

Leányvállalatot alapított az Audi Hungaria

Audi Hungaria Ahead Kft. néven megalapította leányvállalatát az Audi Hungaria Zrt., amely a Volkswagen konszern számára nyújtott beszerzési, pénzügyi és informatikai szolgáltatásokat fogja össze.

Jó eredménnyel zárta a tavalyi évet a Mol

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1773,9 milliárd forint (4,7 milliárd dollár) volt tavaly az előző évi 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MKIK: a hazai cégek 98 százaléka számít működését akadályozó tényezőre

A hazai vállalkozások 98 százaléka számít működését akadályozó tényező megjelenésére a 2022 októberét követő félévben. Növekvő arányban számolnak a nyersanyag- és energiaárak emelkedésével, az árfolyamok kedvezőtlen alakulásával, valamint a kereslethiány növekedésével, ugyanakkor kevesebben tartanak a munkaerőhiánytól - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

PwC: a hazai cégvezetők háromnegyede nem tervez létszámcsökkentést

A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban - ismertette a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa a tanácsadó cég friss felmérését.

Új céggel bővült a BÉT középvállalati platformja

A Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformjára, a BÉT Xtendre az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt.-t vezették be csütörtökön.

Moduláris épületekkel, stratégiai partnerségben startol a Masterplast és a KÉSZ Csoport

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast és a KÉSZ Csoport, a két jelentős magyar építőipari vállalat összefogása a Masterplast moduláris épületelem gyártó üzletágához kapcsolódik. A közös munka az épületelemek fejlesztése és gyártása mellett a moduláris épületek kivitelezésére és projekt alkalmazására is kiterjed, ami a várakozások szerint lendületbe hozhatja az innovatív építészeti technológia piaci megjelenését. Az üzemszerű termelés felfutásával évi 500 épületmodul gyártásával számol a Masterplast, amelyet folyamatosan bővíteni kíván a következő években.

Tovább terjeszkedik itthon a Pizza Hut

2023-ban elkezdi partner franchise hálózatának kiépítését a Pizza Hut Magyarországon: a lánc több új éttermet nyitna országszerte, amihez már keresik a partnereket. A hálózat fejlesztését első körben 50 ezer lakos feletti városokban tervezik.

Széchenyi Kártya Program: a cégek negyede hitelfelvételt tervez

Minden negyedik cég tervezi igénybe venni 2023-ban a Széchenyi Kártya Program valamelyik hitelét - derült ki a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből.

Duplájára nőtt a kifizetetlen számlák száma Magyarországon

Kifizetetlen maradt a vállalatközi számlák 5 százaléka Magyarországon tavaly, míg 2021-ben a számlák 2,3 százalékát kellett leírni - derül ki az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzéséből.

Új részletek derültek ki a Vodafone Magyarország felvásárlásáról

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt., valamint a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról - közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A Vodafone Magyarország kifejtette: elkötelezett a kiváló ügyfélélmény és Magyarország digitális fejlesztése mellett, szolgáltatásai teljes mértékben és a megszokott magas minőségben folyamatosan működnek.

Enyhén javult, de negatívban maradt a cégek bizalmi indexe

Továbbra is a negatív tartományban maradt a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások egyéves várakozásait jelző bizalmi index az utolsó negyedévben, a mutató azonban az előző negyedévi mínusz 14-ről mínusz 7 pontra javult az év végére - közölte a K&H-csoport.

Tavaly több cég alakult, mint amennyi megszűnt

Kismértékben folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben, annak ellenére, hogy a megszűnt cégek száma az előző évhez képest megközelítően 50 százalékkal nőtt - közölte az Opten céginformációs szolgálalat.

MKIK: csökkenő nyereségre számítanak a cégvezetők

A cégvezetők csökkenő nyereségességre számítanak, de a cégvezetők többsége egyáltalán nem tartja valószínűnek cége teljes leállását a következő fél évben, elképzelhetőbbnek vélik a kapacitáskihasználtság csökkentését, mint a teljes leállást - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Értékesítik az Alteót, a Mol az egyik vevő

Részesedést szerezhet a Mol-csoport az Alteo energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatban - közölte a Mol által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság.

Újabb szereplővel bővült a BÉT középvállalati platformja

Újabb szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált platformja, a BÉT Xtend, bevezették a Multihome Nyrt. részvényeit.

Kisvállalati adó: több ezer cég kap értesítést

Rengeteg pénzt spórolhatnak a vállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával, a kisvállalati adóval (kiva) például legalább 97 ezer cég, a jelenleg így adózóknál 14 ezerrel több fizethetne kevesebb adót. Az érintettek erről értesítést kapnak - közölte Izer Norbert.

Friss

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.