Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

A cégautó-elszámolás új szabályai, az Áfa-kedvezmény és az NHP

A cégautók módosult költségelszámolási szabályai, és az áfa 50 százalékos "könnyítése" mellett az új Növekedési Hitel Program is kedvező változást hozott. Az is egyértelmű, hogy a cégautó munkaerő megtartó szerepe egyre inkább erősödik.

Green Brands. Fenntarthatóságot tanúsító védjegy a legzöldebb cégeknek

Elsőként adta át Magyarországon a Green Brands elismerést nyert márkáknak a környezeti fenntarthatóságot tanúsító, Green Brands-védjegy kétéves használatára jogosító oklevelet a szervezet magyarországi képviselete.

Ilyen a jó honlap. A felhasználó, a tartalom és a forma

Fontos szempont - érdemes észben tartani-, hogy a céges honlapot nem magunknak készítjük, hanem a látogatóink, potenciális ügyfeleink számára. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy az igényeik szerint készítsük el a weboldalunkat.

Bioszolárium-lánc ellen indult versenyfelügyeleti eljárás

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a KiwiSun szolárium franchise hálózatot üzemeltető Fox Consulting Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás "zöld bioszoláriumot" népszerűsítő kereskedelmi kommunikációival megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

Bérvita a Sparnál – több százezer forinttól eshettek el munkavállalók

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak.

Enyhülés. Huawei-ügyben Donald Trump inkább versenyt hirdetett

A Huawei Technologies Co. kínai mobiltávközlési berendezésgyártó vállalat elnöke üdvözölte Donald Trump amerikai elnök Twitter üzenetben megfogalmazott jelzését, miszerint az Egyesült Államoknak versenyben és nem tilalmakkal kell a mobil távközlési technológiában előre lépnie. 

Brexit – Magyar cégeket is felkészületlenül érhet a rendezetlen kilépés

A magyar cégek többsége elkerülhetőnek tartja, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, ezért egyelőre nem készült fel a kilépés következményeire.

Bérmegállapodás az esztergomi Suzukiban

A vállalat és az üzemi tanács megállapodása szerint 2019-ben 18 százalékkal emelik a termelésben dolgozók alapbérét - közölte az esztergomi járműgyártó.

Új ügyvezető a Reál Hungária élén

Zsigray József értékesítési igazgató tölti be májustól a Reál Hungária Élelmiszer Kft. cégvezetői posztját - tájékoztatott a társaság.

Versenyfelügyeleti vizsgálat a Booking.com-nál

Versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a booking.com tájékoztatásait és szállásmegjelenítéseit.

Miskolc. 43 milliárd forintból létesít szervizközpontot a Lufthansa

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít Miskolcra.

Hazacsábítaná a magyar sofőröket a fuvarozók elnöke

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Béremelést jelentett be a Budapest Airport

Átlagosan 12,8 százalékos béremelést hajtanak végre márciusban a repülőteret üzemeltető cég és leányvállalatai, miután megállapodást kötöttek a szakszervezetekkel.

Cégutódlás. Az alapítványi tulajdonlás is lehetővé válhat

Azok a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozók, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, átadhatják a céget a magyar menedzsmentnek vagy egy magyar tulajdonú alapítványnak, amely a tulajdonosi jogokat gyakorolhatja. Az erről szóló a törvénymódosítást hamarosan tárgyalja a parlament.

Az OTP csoporté lett az EiSYS

Az OTP csoport tagja, a Monicomp Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonjogot szerzett a 2006-ban létrehozott EiSYS Számítástechnikai Kft-ben - közölte a bank. A vételár üzleti titok.

Felmentették a MÁV-Start vezérigazgatóját – az utóda is megvan

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fölmentette tisztségéből a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját, Csépke Andrást, utóda szerdától Kerékgyártó József lesz - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Nem zárja ki a Huaweit az 5G-tenderekből a Telekom – Ausztriában

A Telekom Austria nem fogja eleve kizárni a kínai Huawei technológiai céget ötödik generációs mobilhálózati fejlesztési beruházásainak beszállítói közül - jelentette ki Thomas Arnoldner, az osztrák távközlési szolgáltató vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a biztonsági kockázatokat a beszállítók diverzifikálásával lehet legjobban kezelni.

Varga Mihály: a digitalizáció a versenyképesség növelésének záloga

Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni - jelentette ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.

Huawei: Bezárná a céget az alapító, ha bebizonyosodnának a kémvádak

A Huawei kínai távközlési óriásvállalat alapítója szerint az Egyesült Államok nem lesz képes eltiporni a céget. Az amerikai támadásokra reagálva azt mondta, maga zárná be a céget, ha valósak lennének a kémvádak.

Csoportos létszámleépítés a Magyar Postánál

A Magyar Posta az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetve döntött arról, hogy 2019 tavaszán újabb csoportos, mintegy 300 fős létszámcsökkentést hajt végre a bürokrácia-csökkentés folytatásaként. A leépítés elsősorban az irányítási-adminisztratív területeket érinti, többségében a fővárosi munkahelyeken.
Hirdetés

Friss

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...