A digitális gazdaság teljesítménye Magyarországon 50 százalékkal, 6,6 milliárd euróról 9,8 milliárd euróra nőtt 2017 és 2021 között. A fejlődés ellenére Magyarország digitális érettsége még mindig a régió átlaga alatt van - állapította meg a McKinsey tanácsadó cég nemzetközi digitalizációs jelentésében.
Nagy reményt fűzünk a Mesterséges Intelligencia Munkacsoporthoz, amely a NAV-on belül önállóan végzi munkáját, hasznosítva azt az elképesztő adatmennyiséget, amelyet a NAV megkap és lát - emelte ki a növekedés.hu-nak adott interjúban Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke.
Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az teljesen abszurd és kivitelezhetetlen - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az M1 csatornán.
Júliusban az export euróban számított értéke 12,9, az importé 22,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az áruforgalmi egyenleg 975 millió euróval romlott, 1,150 milliárd euró deficitet mutatott - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztus végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2872,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet értek el - közölte a Pénzügyminisztérium.
A háború és a szankciók miatt attól kell tartani, hogy nem lesz elég energia Európában, ugyanakkor Magyarországon lesz gáz és lesz elég villany is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Az infláció augusztusban 1,9 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek árindexének emelkedése magyaráz. Az előző hónaphoz képest a maginfláció 2,3 százalékponttal nőtt, amihez legnagyobb mértékben - 1,1 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - állapította meg az augusztusi inflációs folyamatokat kommentálva a Magyar Nemzeti Bank.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt 1,8 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A követeléskezelők még nem érzékelik, hogy a hitelmoratórium részleges megszűntetése miatt nőtt volna a nemfizető adósok aránya. Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke szerint az első, jelentősebb nemfizetési hullámra a nem fixált kamatozású hitelek kamatainak drámai megemelkedése miatt lehet majd számítani.
Magyarország a megfelelő gáztározói készleteknek és a hosszú távú szerződéseknek köszönhetően felkészült a fűtési időszakra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke szerint.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 57,8, a válaszadók az előző hónaphoz képest tizenhatodik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Szeptemberben és októberben a Gazprom a hosszútávú szerződésben rögzített mennyiségen felül naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra Szerbián keresztül - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Júliusban az ipar belföldi értékesítés árai 52,7, az exportárak 30,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, az ipari termelői árak átlagosan 37,9 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar fiatalok - akiknek 25 év alatt nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a bruttó átlagkereset mértékéig - csaknem fele jelezte, hogy ha betölti a 25. életévét, akkor fizetésemelést kér munkaadójától, hogy ne csökkenjen a nettó keresete - közölte a Work Force Kft. a Pályakezdő Index kutatásának eredményeit.
Az év végéig folytatódik az infláció emelkedése, pontosabb képet a szeptemberi inflációs jelentés adhat. A monetáris transzmisszió erősítése kulcskérdés, ezért a jegybank a likviditás szűkítéséről döntött három intézkedéssel - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Hétfőtől igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció - jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
Augusztusban 4,9 ponttal mínusz 14,3 pontra esett a GKI konjunktúraindexe, és már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása - derül ki a GKI Gazdaságkutató által végzett felmérésből.
A Covid-járvány visszaszorulásával berobbant az utazási kedv, ami új életre keltette a pandémia alatt hibernált utazási irodákat. A nagy kérdés, mit hoz az ősz és a tél? Interjú Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével.
Idén nyáron először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma. A háromhavi adatok éves összevetése szerint az elsődleges munkaerőpiacon közel 57 ezerrel dolgoznak többen. A 2010-ben mindössze 56 százalékos foglalkoztatási ráta tartósan 74 százaléknál magasabban alakul - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek