Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

Államháztartás. Az éves hiányterv 87,5 százaléka teljesült májusig

Május végén az államháztartás központi alrendszere 2737,0 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Hatalmas kötvénykibocsátást jelentett be Varga Mihály

Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket, 3 milliárd dollár és 750 millió euró értékben. A befektetők a háború ellenére is bíznak a magyar gazdaságban - jelentette be a pénzügyminiszter.

A zöld átállás felgyorsításáért Magyarországon is beruház a Modernizációs Alap

Mintegy 2,4 milliárd euró áll hét kedvezményezett ország rendelkezésére a Modernizációs Alap keretében. Az összeg az energiarendszerek korszerűsítéséhez, valamint az energetika, az ipar és a közlekedés üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéséhez nyújt támogatást, továbbá segíti a 2030-ra kitűzött éghajlat- és energiapolitikai célok teljesítését.

Jövőre is maradnak a lakástámogatások – a babavárók több pénzre számíthatnak

Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek - derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely a lakáspiacot érintő költségvetési kiadásokat vizsgálta meg.

A Fitch stabilról negatívra rontotta a Mol kilátását

Leminősítés távlati lehetőségére utaló negatívra módosította a Mol Nyrt. kilátását az eddigi stabilról szerdán a Fitch Ratings.

Átlépte a lélektani határt az infláció májusban

A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Világbank: idén 4,6 százalékkal bővül a magyar gazdaság

A Világbank szerint a magyar gazdaság az idén 4,6 százalékkal, jövőre 3,8 százalékkal, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővül - derül ki a világszervezet globális gazdasági előrejelzéséből.

Varga Mihály benyújtotta a 2023-as költségvetést – íme a számok

A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, majd átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.

Újabb devizakötvény kibocsátására készül az állam

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. módosította idei finanszírozási tervét, így lehetővé válik további benchmark méretű nemzetközi devizakötvény kibocsátása, amellyel tovább tudja diverzifikálni a forrásbevonást.

Döntött a kormány! Itt vannak az extraprofit különadók tételesen

A kormány elfogadta az extraprofitadóként emlegetett új adókat és elvonásokat. Az erről szóló rendelet már meg is jelent. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni, az értékpapírügyletekre 0,3 százalék lesz a tranzakciós illeték, és Revolut jellegű utalások után is fizetni kell ezután. A cégautóadó év végéig megduplázódik – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Navracsics: a kormány mindent megtesz, hogy az idén alá tudja írni a helyreállítási alap megállapodását

A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak folyósítását lehetővé tevő nemzeti terv aláírásához vezető folyamat bonyolult, a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében, vagy az év vége felé alá tudja írni a szükséges megállapodást az Európai Bizottsággal - jelentette ki a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Luxembourgban.

CIB: a növekedés 4-5 százalék, az infláció 10 százalék lehet az idén

A magyar gazdaság az idén 4-5 százalék közötti ütemben bővülhet, a várhatóan 10 százalék körüli inflációs szint ellenére - ismertette a CIB Bank vezető elemzője sajtótájékoztatón.

Diákmunka – adózás: a jogviszony számít

Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, amelynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

KATA: nem megszüntetni, átalakítani kellene

Négyszázezernél is több egyéni vállalkozó katázik, az ő megélhetésüket nagyban átalakítaná az adózási forma megszüntetése. A tíz éve bevezetett adózási forma azonban megérett a felülvizsgálatra és az átalakításra.

Rezsivédelmi intézkedések: mit tudni eddig?

Mint ismert, a napokban a kormány döntést hozott egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alap létrehozásáról, amelyek forrását bizonyos szektorokra kivetett "extraprofit-különadókból" és további adóintézkedésekből kívánja finanszírozni. A tervezett lépésekről a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a BDO Magyarország szakértői ezeket, valamint a várható következményeket foglalták össze röviden.

Húszezer forintos költségtérítést kaphatnak a távmunkában dolgozók

Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

TOP Plusz: nyolcmilliárddal nőtt Békés megye kerete

Több mint 8 milliárd forinttal 94,8 milliárd forintra nőtt a TOP (Területfejlesztési Operatív Program) Plusz Békés megyében felhasználható keretösszege - közölte a Békés Megyei Önkormányzat.

KSH: az első negyedévében is nőttek a beruházások

Az idei első negyedévben a beruházások volumene 8,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva és 3,2 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Reklámszövetség: a reklámadó káros a teljes magyar gazdaságra

A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei továbbra is fenntartják álláspontjukat: a reklámadó káros a teljes magyar gazdaság számára és nem támogatják a különadó visszavezetését, hiszen a gyengülő makrogazdasági környezet és a bejelentett vállalati, szektoriális különadók már önmagukban rontják a reklámipar teljesítményét.

Nyolc területen vezeti be az extraprofitadót a kormány

A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy idén 4,9, jövőre pedig 3,5 százalék legyen a GDP-arányos hiány, ezért nyolc területen vezet be extraprofitadót - jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Friss

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.