A vádlott az egyik betegének azt javasolta, "dobja a szemétbe" korábban szedett gyógyszereit, azok helyett az általa adott vitaminkészítményeket vegye be. A beteg állapota rosszabbra fordult.
A francia semmítőszék perújrafelvételt rendelt el annak megvizsgálására, hogy terhelte-e felelősség a TÜV Rheinland németországi központú nemzetközi termék- és rendszertanúsító céget a szilikon szivárgása miatt világméretű botrányt okozó PIP-mellimplantátum engedélyeztetésekor.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezte az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2020 végéig.
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.
A Diákhitel Direkt szolgáltatás mostantól az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe.
A...
Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz (Rhinoceros unicornis) a Nyíregyházi Állatparkban. Az indiai orrszarvú a Földön élő öt orrszarvúfaj egyike és a legnagyobb méretű ázsiai orrszarvúfaj.
Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott
Mint a BBC hírcsatornájának nyilatkozik Yusaku Maezawa, a Japán divatguru és műgyűjtő, aki 2,9 milliárd dolláros vagyonnal bír és elsőként készül a Holdra szállni...
Az Egyesült Királyság bejelentése szerint – vállalati önellenőrzés során – fémdarabokat találtak az egyik, csokoládéba mártott nyers goji bogyó termékben, amelyből Magyarországra is érkezett....
Gyorsan nő a török tulajdonosi hátterű cégek száma Magyarországon, a 298 vállalat harmada az utóbbi másfél évben jött létre az Opten Informatikai Kft. összesítése szerint.
Az unió 28 tagállamában évente 88 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót, Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék évente. Ugyanakkor a magyarok 60 százaléka nem ismeri az élelmiszerek minőségmegőrzési idejére vonatkozó jelöléseket.
Egyelőre nem enyhül az aszály, a középtávú csapadék-előrejelzések szerint is leghamarabb a jövő hét közepén, végén jöhet számottevő eső - jelentette a meteorológiai szolgálat.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.
A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.
A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.
Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.
A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek