Hirdetés
Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Kriptovaluta – A kitaláló meghalt?! 200 millió dollár eltűnt!

Egy kriptovaluta kanadai szürke eminenciása magával vitte a sírba a rendszer jelszavát. A felhasználok, több mint százezren, nem férnek hozzá a pénzükhöz. Egyre világosabb, hogy a forradalmi fizetési rendszer hatalmas veszélyeket rejt.

Kényszerítés. Saját cégéből próbálták meg kiforgatni a tulajdonost

Egy közbeszerzési eljáráson részt vevő személyszállító cég ügyvezetőjét arra próbált rávenni három férfi, hogy adja át cégét számukra - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Élet nyomait kutatja a Ryugun a Hajabusza-2 űrszonda

Február 22-re tervezik a Hajabusza-2 japán űrszonda landolását a Ryugu kisbolygón.

KSH: nőtt az ipari termelés, gyorsult a járműgyártás decemberben

Az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A klimaváltozás már elkezdődött. Idén még melegebb lesz, mint tavaly

A tavalyi év az eddigi negyedik legmelegebb év volt, de brit meteorológusok szerint a következő öt év még melegebb lesz, újabb rekordok dőlhetnek meg.

Német jövő. Berlin államosítással is védené az iparát

Akár államosítással is védeni kell a hazai ipar legfontosabb vállalkozásait a német szövetségi kormány gazdasági miniszterének új iparfejlesztési stratégiája szerint, amelyet szerdán ismertetett a német sajtó.

Hitler szülőházának áráról döntött egy osztrák bíróság

Az illetékes járásbíróság szerint ötször annyit ér Hitler kisajátított braunaui szülőháza, mint amennyit az osztrák állam fizetett érte.

Elfogták az álorvost. Plasztikai sebésznek adta ki magát, műtött is

Bukaresti magánkórházban tevékenykedő, magát sebészorvosnak kiadó olasz állampolgárt szállítottak le egy vonatról a román-magyar határon a román hatóságok. A férfit előállították.

Sikerrel zárult a fejüknél összenőtt sziámi ikrek budapesti műtéte

Sikeresen lezajlott a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek plasztikai sebészeti műtéte Budapesten - közölte a Semmelweis Egyetem.

Drágulnak az üzemanyagok

A Mol bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI.

Amerikai importvámok – Szorít az idő, Pekingben kezdődnek tárgyalások

Újabb magas szintű kereskedelmi tárgyalásokat tart az Egyesült Államok és Kína várhatóan a jövő héten Pekingben, hogy előmozdítsák az amerikai szellemi tulajdonjogok védelmét célzó megállapodást és elkerüljék a kínai termékekre kivetett amerikai pótvámok emelését.

Orosz hitel Kubának – haditechnika vásárlására

Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával - közölte Dmitrij Sugajev, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz szövetségi szolgálat vezetője.

Hawaii. Csak a 100 éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást

Százéves korra emelnék a legálisan dohányzók alsó korhatárát Hawaiin, ugyanakkor az elektromos cigaretták használatára, a dohányrágásra és a szivarozásra nem terjedne ki a korlátozás.

Áprilistól alapjövedelmet kapnak az olaszok

A számítások szerint mintegy 3 millió olasz fogja kérelmezni a másfél évig járó szociális támogatást, amely egy külön kormányportálon lesz igényelhető.

Bankszámlák nyitására vette rá ismerőseit a nagykanizsai zsaroló

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérletével vádol a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy nagykanizsai férfit. A vádlott több embert is rávett bankszámlák nyitására azzal az ígérettel, hogy az arra érkező pénzből jutalékot fizet nekik, egy ismerősét azonban többször is megfenyegette, amiért az visszalépett.

Bombariadók Moszkvában. Ukrán IP-címekről is fenyegethettek

Harmincezer embert evakuáltak Moszkva és környéke közintézményeiből, illetve bevásárlóközpontjaiból bombafenyegetések miatt - közölte a mentőszolgálatokra hivatkozva a TASZSZ.

Decemberben nagyot csökkent az EU kiskereskedelmi forgalma

Decemberben hét és fél éve a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az...

Elemzők: meglepően lelassult a kiskereskedelem decemberi növekedése

Meglepően lelassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme tavaly decemberben - állapították meg kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH reggel kiadott első becslését kommentálva. Arra következtetnek, hogy a bérkiáramlás egyre kevésbé a bolti forgalomban, inkább a szolgáltatásokban csapódik le.

Magyar versenyző a világ legjobb japán séfjei között

Miután szeptemberben Európa legjobb "külföldi japán" séfje lett, Kurkó Zsolt Tokióban mérhette össze tudását a világ legjobbjaival a Washoku World Challenge-en.

Román kisbusz – Újabb baleset, élőben közvetítve / videó

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje. Felborult . Drámai felvételek. CSak erős idegzetőeknek!
Hirdetés

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.