Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Rózsaszín szalagot tűzött a Henkel Magyarország

  A Henkel idén is folytatta a tavaly megkezdett „Pink Október” kampányt. A „Pink Október” névre keresztelt mozgalom hosszú évek óta az emlőrák elleni küzdelem és...

Német kancellár: a német autógyártóknak nem kell félniük a kínai versenytől

  Olaf Scholz szövetségi kancellár és Ola Källenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója megnyitja a kuppenheimi akkumulátor-újrahasznosító üzemet. A német autógyártóknak nem kell félniük a kínai versenytől -...

Itt a lemezreneszánsz: a brit csúcskereskedő ismét bakelitlemezeket árul

Idén a hanglemezek is felkerültek az éves infláció kiszámításához használt termékek listájára, először az 1992-es kiesésük óta.

Tervben a 45%-os létszámbővítés: csak egy vármegyében nem nőtt a jelentkezők száma

Az ország egész területén átlagosan 2%-kal csökkent a feladott álláshirdetések száma 2024 harmadik negyedévében az előző év azonos periódusához képest.

Még közelebbi pontokon is vásárolhatunk állampapírt nyugdíj-előtakarékossági célból

A NYESZ-t bárkinek érdemes megnyitnia, aki ki tudja használni a 20%-os adó-visszatérítést, és 10 évig a számlán tudja hagyni a megtakarítását.

Az egyik nevén fut tovább itthon az eggyé vált csomagküldő cég

Az egyesülés révén a FoxPost Magyarország legnagyobb csomagátvételi pont hálózatává vált.

Itt a kormány új gazdaságpolitikai akcióterve

Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, amely probléma megoldása elsődlegesen a főváros feladata lenne, de láthatóan ezt a problémát nem tudja kezelni.

Késik az EU-s ujjlenyomatos határátlépés

A rendszer bevezetése az elmúlt néhány évben többször is késett, főként technikai problémák miatt.

Media Markt: jöhet az elektromosautó-eladás?

Néhány hónappal ezelőtt az online kiskereskedők konkurenciája miatt a vasárnapi bevásárlások lehetővé tételét szorgalmazta Németországban.

Az Oasis pezsgőszupernovája jól jön a brit gazdaságnak

Ausztráliában már extra előadást hirdettek Illusztráció:oasis.net A Taylor Swift keltette amerikai pop őrület után itt az európai rock szupernova, amely a rajongói imádat felkorbácsolása mellett...

Együttműködik a HungaroControl és Budapest Airport

A két vállalat mindenben együtt fog működni azért, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben

Októbertől jön új tranzakciós illeték, miközben a mentesség emeléséből nem sokat láttak az ügyfelek

A jegybank szerint az ilyen árazás kulcsfontosságú lenne a készpénzhasználat csökkentése és a digitális bankolás fejlődése érdekében.

Új fejezet nyílt a strandok akadálymentesítésében

A görög TOBEA és a Siemens együttműködésével kifejlesztett eszköz speciális, sínrendszerre szerelt széke egy távirányító segítségével teszi lehetővé, hogy a mozgáskorlátozott emberek önállóan, külső segítség nélkül juthassanak be a vízbe, majd vissza a partra

Európa élmezőnyében vagyunk a napenergia-termelésben

Az uniós tagállamok egyharmada képes arra, hogy a pillanatnyi áramigénye akár több mint négyötödét napenergiával fedezze.

A minimálbérnek 2027 január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset felét

Azt is mindig meg kell vizsgálni, hogy mi a helyzet a GDP-vel, az inflációval, a termelékenység növelésével.

Különleges barokk mennyezet- és falképek a veszprémi Érseki Palotában

Az átalakítást dokumentáló több mint százéves fotókat digitális formában tekinthetik meg a látogatók.

Gáláns az Allianz :1,5 millió eurót adományoz katasztrófaelhárításra

nemcsak kárrendezési folyamataik egyszerűsítésével, hanem kollégáikkal adománygyűjtés formájában és önkénteskedéssel is támogatják a kialakult helyzet mielőbbi megoldását

Magyarországi csapatának köszönhetően Budapest is felkerült az Air France Alapítvány térképére

  Azt, hogy az Air France KLM nemcsak a repüléssel köti össze egymással a kontinenseket és az embereket, jól mutatja, hogy a közelmúltban Magyarországra látogatott...

Jubilál a Máltai Turisztikai Hivatal

Az eseményen felszólaltak a máltai turisztikai ágazat kulcsszereplői, köztük Dr. Gavin Gulia, az MTA elnöke, Carlo Micallef, az MTA vezérigazgatója és Clayton Bartolo turisztikai miniszter.

Tetszik nem tetszik, könyörtelenül támad a slim fit

Fotó: Stylist.fr A Z generáció egy újabb ezeréves divatirányzatot hoz vissza: elérkezett a skinny farmer reneszánsza. Az A listás világsztárok és a legnagyobb divatmárkák egyaránt...

Friss

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő