Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Volt evások – elszámoló bevallást kér a NAV

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnésével a volt eva-alanyoknak elszámoló bevallást kell benyújtaniuk 2019-re - közölte a NAV.

Oszkó: az iparűzési adó rontja a versenyképességet

Érdemes megfontolni a helyi iparűzési adó átalakítását, mert ez az adónem éppen azokat a cégeket nem segíti, amelyek fejlesztenek - mondta az InfoRádiónak Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter, az OXO Technologies Holding alapító-tulajdonosa.

Államháztartás – Két hónap alatt 255 milliárd hiány

Az államháztartás központi alrendszere 254,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az idei év első két hónapját - jelentette előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium (PM).

Megvont engedély. Az MNB kifizette a VirPay ügyfeleit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. pénzforgalmi tevékenységi engedélyét. A kirendelt felügyeleti biztos arányosan kifizette az ügyfelek követelését - közölte a jegybank.

OTP – Rekordnyereséget hozott az élénk hitelkereslet

Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet az OTP-csoport, a húzóerő a fogyasztási hitelek voltak - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. A második félévtől idén ismét 10 százalék feletti hitelállomány-bővülést várnak.

Rosszul felmért kockázatok – 41 milliós bírság a CIB-nek

Jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 41,2 millió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoport két intézményére. A hitelezéshez kötődő kockázatvállalásokkal kapcsolatban is találtak szabályozási problémákat.

KATA és munkaviszony – nagyot bukhat a foglalkoztató

A foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár a negyedik Adótanácskozás után, amelynek fókuszában a kata állt.

Hitelezés. Rekordösszeget vettek fel a magyar háztartások

Kétszámjegyű bővülést mértek a vállalati és a háztartási hitelezésben tavaly: a vállalati hitelállomány 14, a háztartási pedig 17 százalékkal nőtt 2019-ben - ismertette Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.

Varga Mihály bővítené a NAT-ot

A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tartott előadását követően.

Azonnali átutalás – a nyugdíjakat továbbra is éjszaka írják jóvá

Mától, március 2-tól a nap 24 órájában, az év minden napján a banki átutalási tranzakciók átfutási ideje legfeljebb 5 másodpercre csökken a korábbi 4 órát engedő határidőről. 

Szigorodhat a katázás

A kata visszaélésszerű alkalmazása nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja, ezért a héten összeülő Adó-Tanácskozás fókuszában ez az adófajta áll - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Önkéntes pénztárak. Csúcson az egyéni befizetések

A tagok tavaly az eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal többet, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba. Az egészségpénztárakba 17 százalékkal több, majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett.

Jön a magyar zöldkötvény

A magyar zöldkötvény konstrukciójának kidolgozása az év második felében fejeződhet be - mondta az innovációs és technológiai miniszter, aki a Klíma- és természetvédelmi akcióterv főbb hulladékgazdálkodási pontjairól is beszélt.

Lakáshitel. Nő a változó kamatozásúak törlesztője

A 12 havi BUBOR 0,75 százalékra emelkedett. Ez sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét növelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának.

KSH: a nettó átlagkereset tavaly 244 600 forint volt

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve. A 2019. január-decemberi átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint volt, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők: idén nem emel kamatot az MNB

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hangvétele a korábbiaknál szigorúbbnak tűnik, az alapkamat emelése azonban várhatóan még jó ideig nem kerül napirendre.

Monetáris tanács – marad az alapkamat 0,9 százalék

A monetáris tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, és arra alapozva határozza meg, milyen mértékű lépés szükséges az inflációs cél elérése érdekében - közölte a testület.

Az MNB az azonnali fizetési rendszerről

A magyar pénzügyi szektor története legnagyobb fejlesztésének nevezte a március 2-ától üzemelő azonnali fizetési rendszert Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója egy háttérbeszélgetésen.

PM: idén januárban is többlettel zárt a költségvetés

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere januárban 2051,9 milliárd forint bevételre tett szert, az egy évvel korábbit 82,0 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal meghaladva.

Kilenc havi csúcson a januári euróövezeti infláció

Januárban kilenc havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett jelentése alapján.

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.