A "Végítélet órájának" mutatója minden eddiginél közelebb került éjfélhez, vagyis az Armageddonhoz, tükrözve a szakértők azon értékelését, hogy az emberiség létét soha nem látott veszélyek fenyegetik - jelentette be egy tudományos és globális biztonsági kérdésekkel foglalkozó szervezet, a Bulletin of the Atomic Scientists.
Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.
Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
A Szaturnusz híres gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra - írta egy a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva a The Guardian brit napilap.
Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét, amely csaknem kétmilliárd csillagról tartalmaz információkat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia szondájának harmadik katalógusában a csillagászok, köztük magyar kutatók is, lenyűgöző felfedezéseket mutatnak be a fura csillagrezgésektől, a csillagok "DNS-én" és a legfiatalabb, még most születő csillagokon át egészen a Naprendszer kisbolygóiig - írta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA közleménye alapján.
Gyorsabb, megbízhatóbb diagnózis, és szükség esetén hamarabb kezdődő kezelés – ezt tapasztalhatják majd a méhnyakrák-szűrésben résztvevő páciensek a Delta Services Kft., a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem új fejlesztésének köszönhetően.
Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont Horváth Péter által vezetett kutatócsoportja a sejteken belüli rendellenes fehérjeváltozások pontos leírására alkalmas, világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást dolgozott ki, amely hozzájárulhat a daganatos betegségek korai diagnosztikájához és a célzott kezelés továbbfejlesztéséhez.
Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apollo-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.
Az idén 6 díjazott kapta meg a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó Millenniumi Díj kitüntetést - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Az Európai Bizottság március 1-jén három új tagot nevezett ki a legfőbb európai tudományos szervezet, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) irányító testületébe, a Tudományos Tanácsba, köztük Lovász László matematikust, az MTA korábbi elnökét.
Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében - jelentették be a japán űrkutatási hivatal (Jaxa) keddi tanácskozásán, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is.
Három Egyesült Államokban dolgozó tudós, a kanadai David Card, az amerikai Joshua D. Angrist és a holland Guido W. Imbens kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerű módon, laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával...
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek