Váratlan mértékű lassulással háromévi mélypontra süllyedt a brit infláció. A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a fogyasztói árak 1,7 százalékkal voltak magasabbak augusztusban, mint egy évvel korábban.
Egy százalékon stagnált a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben augusztusban. Az Európai Unió egészében gyorsabb, 1,4 százalékos inflációt mértek. Portugáliában csökkentek az árak.
Új megállapodást dolgozna ki az Európai Unióval a Brexit feltételrendszeréről, és ezt népszavazásra bocsátaná a Munkáspárt vezetője. Jeremy Corbyn szerint a referendumon a választók arra is voksolhatnának, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU tagja.
Sohasem volt ennyire valószínű a rendezetlen Brexit, a brit álláspont szerint ugyanis az Egyesült Királyság október végén mindenképpen kilép az Európai Unióból - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.
Szeptemberben kevésbé borúlátó a befektetők hangulata Németországban, mint augusztusban volt - derült ki a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felméréséből.
Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött kiválási szerződéssel szemben - közölte az Európai Bizottság. Napi szintű találkozók kezdődnek.
Drágul az olaj, ugyanakkor a Barclays elemzője szerint nem csökken majd drámai mértékben Szaúd-Arábia olajexportja a dróntámadások miatt. Mások úgy vélik, a Brent hordónkénti ára száz dollár fölé emelkedhet.
Sztrájkba léptek a General Motors amerikai munkavállalói, miután a bértárgyalások holtpontra jutottak az autóipari dolgozók szakszervezete és az autógyártó között. A GM-nek közel ötvenezer alkalmazottja van az Egyesült Államokan.
Az amerikai kormány csőre töltve készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki a Twitteren Donald Trump amerikai elnök, aki szerint Irán áll az incidens hátterében. Az amerikaiak az olajtartalék egy részét is megnyithatják.
Magyarország érdeke, hogy Nagy-Britannia rendezett keretek között lépjen ki az Unióból, ugyanakkor a szigetország megállapodás nélküli kilépése sem okozna jelentős visszaesést a magyar gazdaságnak - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Júliusban a piaci várakozásokat meghaladta, több mint egy éve a legnagyobb áruforgalmi többlettel zárta az euróövezet a világ többi részével folytatott kereskedelmében. Az EU 28-ak 4,5 százalékkal több árucikket exportáltak, mint az előző év azonos periódusában.
Nem tart markáns recesszió felé a német gazdaság, ugyanakkor kedvező fordulatra utaló makrogazdasági jelek sem észlelhetők - derült ki a német gazdasági minisztérium havi jelentéséből.
A magyar reklámadó külföldi cégekkel szemben alkalmazott mulasztási bírsága nincs összhangban az uniós joggal. Juliane Kokott az Európai Unió biztosa ennek kimondását javasolta az EU bíróságának.
Lassult a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport növekedése a második negyedévben. A legerősebb lassulást az Európai Unióban, az Egyesült Államokban, Törökországban és Indiában mérték.
Franciaország készen áll a megállapodás nélküli Brexitre, az új határellenőrzési informatikai rendszer bármikor aktiválható az északi kikötőkben. Szakértők szerint a dugók is elkerülhetők lesznek. Mindez több tízmillió eurójába került a francia kormánynak.
Donald Trump elnök a Twitteren jelentette be: az amerikai kormányzat két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését.
Törvénysértőnek minősítette a brit parlamenti ülésszak lezárását a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság. A brit kormány fellebbezést nyújt be a végzés ellen.
A német gazdaság a második negyedév után a folyó negyedévben is zsugorodik és ezzel technikai értelemben recesszióban van - véli a kieli világgazdasági kutatóintézet.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek