Kezdőlap Mozaik Rózsaszín szalagot tűzött a Henkel Magyarország
No menu items!

Rózsaszín szalagot tűzött a Henkel Magyarország

 

A Henkel idén is folytatta a tavaly megkezdett „Pink Október” kampányt.

A „Pink Október” névre keresztelt mozgalom hosszú évek óta az emlőrák elleni küzdelem és a mellrák kutatás támogatását célozza meg. Ez a rózsaszínbe borított hónap minden évben arról szól, hogy felhívja a figyelmet az emlőrák elleni harcra, valamint az egészséges életmód és a rendszeres szűrés fontosságára.

A mellrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés. Hazánkban évente átlagosan körülbelül 9500 új esetet diagnosztizálnak, melyek nagy része a korai felismerés szakaszában akár teljes sikerrel gyógyítható. Éppen ezért az edukáció és a megelőzés hangsúlyozása ezen a téren kiemelten fontos.

Felelős nagyvállalatként a Henkel Magyarország több ponton is erősíti társadalmi szerepvállalását és mivel Consumer Brands portfóliója leginkább a női közönséget célozza meg, ezért elkötelezett amellett, hogy egy, a nőket érintő súlyos betegségre hívja fel a figyelmet. A vállalat 2023-ban a mellrák elleni küzdelemben való részvételt tűzte ki zászlajára és a tavalyi eredmények után a Pink Október kampány idén is megvalósításra kerül.

A kampány ezúttal is három fő pillérre épül:

Edukáció: a fogyasztók, a munkavállalók, illetve az érintettek minél szélesebb körben való tájékoztatása, ezen keresztül pedig az önvizsgálatra és a szűrővizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás mind bolti, mind pedig online felületeken egyaránt.

Támogatás: a tavalyi eredményes dm-drogerie markt partneri együttműködést folytatva a fogyasztói promóció keretein belül egész októberben minden egyes dm üzletben, vagy a dm webshopon vásárolt Henkel Magyarország Kft. által forgalmazott termék után a Henkel 5 Forintot ajánl fel az Emlőrák Gyógyításáért Alapítványszámára, amelyet kiegészít 3.000.000 Ft-ra, hogy ezzel is segítse munkájukat és felhívja a figyelmet az évenkénti szűrés fontosságára. Az Uzsoki utcai kórház alapítványa a magyarországi emlőrákkutatás és gyógyítás fejlesztésével, a témával foglalkozó szakemberek, szervezetek tömörítésével és támogatásával, valamint a nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárásával foglalkozik.

Ingyenes szűrés: idén októberben is útjára indult az a szűrőbusz, amely ezúttal is négy magyarországi városba – Budapestre, Nyíregyházára, Szegedre és Győrbe viszi el az ingyenes szűrővizsgálat lehetőségét. A vizsgálatok a FUJIFILM Hungary Kft. által biztosított csúcskategóriás ultrahanggal történnek.

Természetesen saját munkavállalóiról sem feledkezik meg a Henkel Magyarország. A kampány a fogyasztói kommunikáció mellett a vállalat belső berkein belül is hangsúlyos szerepet kap, alkalmazottjai számára idén a Dr. Rose Magánkorházban biztosít preventív szűrést és szakvizsgálatot. Ezzel is még inkább kiszélesítve a Henkel által biztosított munkavállalói egészség és jóllét juttatások körét.

-azuzlet –

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.