Kezdőlap Cégvilág Ryanair: a svéd pilótáknak is elegük lett
No menu items!

Ryanair: a svéd pilótáknak is elegük lett

Az ír fapados légitársaság svéd pilótái sztrájk mellett döntöttek, mert állításuk szerint a Ryanair nyolc hónapja szóba sem áll velük. Közben kiderült, a vezérigazgató, Michael O’Leary lemond éves bónuszáról a járattörlések miatt, de ez csak olaj volt a tűzre.

Nem sokkal azután, hogy a német Ryanair-pilóták sztrájkkal fenyegettek, a svéd pilótaszövetség, az SPF  közleményben jelezte, hogy a diszkont légitársaság svéd pilótái augusztus 10-én, pénteken sztrájkba kezdenek, mivel a vállalat egyáltalán nem kommunikál velük nyolc hónapja, amióta megalakult a szakszervezetük.

A közleményben a svéd pilóták kitértek a Ryanair első embere, Michael O’Leary lépésére is. Mint írták, nem elégszenek meg azzal, hogy a vezérigazgató a járattörlések miatt lemond közel egymillió eurós éves bónuszáról, hiszen elsősorban a munkakörülményeik javulását és a megfelelő fizetést szeretnék kiharcolni.

Hozzátették: nem akarnak úgy járni, mint írországi társaik, akik miután éltek a sztrájkhoz való jogukkal, a Ryanair fenyegetésekkel próbálta őket megfélemlíteni ahelyett, hogy párbeszédbe kezdett volna velük.

A Ryanair 2017-ben több mint 20 ezer járatot törölt, O’Leary ezért mondott le busás prémiumáról. A bónusz összege éppen megegyezik az éves keresetével:

egymillió eurót tesz zsebre minden esztendőben.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Wizz Air és az Air France-KLM is megsínylette az európai légi sztrájkokat. Nagy kérdés, hogy a Ryanair dolgozóinak sztrájksorozata miként hat majd a Michael O’Leary vezette cégre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adócsalás ódivatú a kiberbűnözés a divat – na meg a korrupció

Fotó: Freepik A Legfőbb Ügyészség nemrég tette közzé szokásos éves...

Nagy átalakítás a Hunguestnél: portfoliótisztítás plusz fejlesztés Bükfürdőn eladás Ausztriában

Az OPUS GLOBAL-hoz tartozó Hunguest Hotels tovább erősíti pozícióját...

Öt milliárd dolláros veszteséget jelentett a Boeingnek a sokat késlekedő 777X program

A Boeing, az Egyesült Államok repülőgépgyártó óriása, továbbra is...

Heiligenblutban terjeszkedik tovább a Hilaris Hotels

Mostantól hét szállodával várja az aktív pihenés szerelmeseit Ausztriában...
Hirdetés

Hírek

Magyar gabonasiker: van amiben a TOP kategóriában Európában

Az Akcenta szakértőinek elemzése szerint 2024-ben 1,93 milliárd euró értékben értékesítettünk gabonát külföldön (+14% éves összevetésben)

Nyugat-Magyarországon a legnagyobb a kereslet felújítandó lakásokra

Budapesten a felújítandó lakások aránya az év eleje óta átlagosan 8,6 százalék, és szeptemberben is 9 százalék körül alakult.

Megduplázzák a Demján Sándor Tőkeprogramban egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét

A cél a vállalkozások likviditási terheinek enyhítése, a működési biztonság és a beruházási hajlandóság támogatása.

Ezért fékezett be a magyar export

Az előző negyedévben a nagyvállalatok 3,2 százalékos exportárbevétel-növekedésre számítottak, most átlagosan 0,1 százalékos csökkenést várnak

Miskolc Ehető Erdő programja a világ hat legjobb közösségi fenntarthatósági kezdeményezése között

Az Ehető Erdő program bekerült a Green Destinations Top 100 Story Awards 2026 versenyén a világ legjobb 6 projektje közé a Thriving Communities (Virágzó közösségek) kategóriában.

1,5 milliárd forintos keretemelés a kkv-k számára

Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes vállalkozások számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre a nagy érdeklődés miatt.

Nő a betörések kockázata a halottak napi hétvégén

Ha a telefonra érkezik riasztás vagy az okoskamerán gyanús mozgást látunk, ne menjünk egyedül „ellenőrizni”. A távfelügyelet és a rendőrség feladata a beavatkozás.

Külföldi óriáscég vásárolja fel a nagy magyarországi élelmiszergyárat

A Global Green Europe Kft. jelenleg mintegy 180 főt foglalkoztat, 2024-es forgalma körülbelül 15,5 milliárd forint volt, bár adózott eredménye 700 millió forintos veszteséget mutatott. A
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...