Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Scarlett Johansson kaszálta a legtöbbet Hollywoodban
No menu items!

Scarlett Johansson kaszálta a legtöbbet Hollywoodban

Az amerikai filmcsillag lett a világ legjobban fizetett színésznője 2018-ban a Forbes magazin szerint.

A Marvel filmstúdió Bosszúállók-sorozatának Fekete Özvegye 40,5 millió dollár, azaz mintegy 11,5 milliárd forint adózás előtti bevételre tett szert 2017 júniusa és 2018 júniusa között az amerikai magazin becslése szerint. A 33 éves színésznő, aki 2017-es bevételeinek megnégyszerezésével taszította le tavalyi trónjáról Emma Stone-t, a szuperhősmozi negyedik epizódjában is visszatér a mozivászonra 2019-ben.

A legjobban fizetett színésznők rangsorában második lett Angelina Jolie 28 millió dollárral. Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő visszatérése a listára elsősorban a Demóna című családi film második részéért kapott gázsijának köszönhető.

Harmadik helyen végzett Jennifer Aniston 19,5 millió dollárral. A sztár bevételeinek döntő hányadát a reklámszerződéseiből befolyó összegek teszik ki. Aniston bevételei várhatóan jövőre szöknek egekbe, amikor az Apple cég drámasorozatának forgatását elkezdik. A sorozatban a lista ötödik helyén álló Reese Witherspoon (16,5 millió dollár) lesz a partnere, a két színésznő állítólag 1,25 millió dollárt fog kapni fejenként és epizódonként.

Negyedik lett Jennifer Lawrence, akinek két legutóbbi filmje, az Anyám! és a Vörös veréb ugyan nem teljesített jól a mozikban, de a színésznő számára még mindig biztos bevételi forrást jelent az X-Men sorozatban való közreműködése, valamint jelenleg a Dior divatházzal van szerződése.

A Forbes-toplista tízes élmezőnyébe jutott továbbá Mila Kunis, Julia Roberts, Cate Blanchett, Melissa McCarthy és Gal Gadot.

A lista első tíz helyezettje összesen 186 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert a vizsgált időszakban, ami 16 százalékkal haladja meg a 2017-es évben elért 172,5 millió dollárt.

A Forbes MTI által ismertetett adatai a Nielsen, a ComScore, a Box Office Mojo és az IMDB adatbázisaiból, valamint filmipari szakemberekkel készült interjúkból származnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...