Kezdőlap Világgazdaság Sokan kínai gazdasági nyomulást vizionáltak Oroszországban, de eddig visszaesett a forgalom
No menu items!

Sokan kínai gazdasági nyomulást vizionáltak Oroszországban, de eddig visszaesett a forgalom

Kína elsősorban elektronikai berendezéseket, gépeket és járműveket ad el Oroszországnak. Illusztráció: Bigstock

Kína Oroszországba irányuló exportja márciusban visszaesett, miközben a más országokba irányuló szállítások gyorsan nőttek. Ez azt jelzi, hogy a kínai vállalatok óvatosabbá váltak az Oroszországgal folytatott kereskedelemben, miután Putyin elnök invázóit indított Ukrajna ellen.

A hivatalos adatok szerint a kínai cégek márciusban 3,8 milliárd dollár értékben adtak el árukat Oroszországba, ami 7,7 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Ez volt a legalacsonyabb összeg 2020 májusa óta, amikor a globális kereskedelmet súlyosan érintette a Covid-járvány kitörése.

A két nemzet még az ukrajnai invázió előtt – amikor Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin elnökök találkoztak – kijelentette, hogy barátságuknak nincsenek határai, sőt Kína a háború kitörése után is megerősítette, hogy változatlanul fenntartja a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal.

Azonban az Oroszországgal szemben bevezetett, egyre szigorodó nyugati szankciók, az orosz valuta zuhanása és az Egyesült Államok arra irányuló erőfeszítései, hogy Oroszország ne használhassa a dollárt, valószínűleg arra késztették a kínai cégeket, hogy visszafogják az exportot.

Ezzel szemben márciusban az Oroszországból származó behozatal 26,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami valószínűleg az emelkedő nyersanyagáraknak is köszönhető. Kína főként olajat, gázt, szenet és mezőgazdasági termékeket vásárol Oroszországtól, valamint elektronikai berendezéseket, gépeket és járműveket ad el. A márciusban a határon átmenő tényleges áruforgalomra vonatkozó részleteket a hónap folyamán hozzák nyilvánosságra.

Kína márciusban 188 ezer tonna cseppfolyósított földgázt kapott Oroszországtól, ami az egy évvel korábbi 273 ezer tonnához képest kevesebb a Bloomberg adatsora szerint. És bár 2019 óta Kína folyamatosan növeli az Oroszországból származó gázimportot, ez a mennyiség kevesebb mint 11 százaléka annak, amit márciusban a fő beszállító Ausztráliából importált.

A márciusi import elsősorban az oroszországi szezonális csőkarbantartási munkálatok és a koronavírus újbóli megjelenése miatt csökkenhetett, de a nyáron valószínűleg a 2021-es 10 milliárd köbméterről 13 milliárd köbméterre fog emelkedni, hogy a Gazprom 2024-re elérje a 38 milliárd köbméteres teljes kapacitást.

A hivatalos adatok szerint 2021-ben Kína és Oroszország teljes kereskedelme 36 százalékkal 147 milliárd dollárra nőtt, és a nemzetek vezetői februári találkozójukon megállapodtak abban, hogy ezt 250 milliárd dollárra növelik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás