Kezdőlap Cégvilág Széchenyi Kártya Program - négy új hitel kkv-knak
No menu items!

Széchenyi Kártya Program – négy új hitel kkv-knak

A kis- és középvállalkozások május 15-től igényelhetik a négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya konstrukciót.

György László

A Széchenyi Kártya Program konstrukciói a kamarai egyeztetések, valamint a több mint 17 ezer vállalkozó által kitöltött kérdőív tapasztalatai alapján kerültek kialakításra” – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Széchenyi Kártya Program kidolgozásának szakmai vezetője.

A már 18 éve működő Széchenyi Kártya Program elsődleges célja a vállalkozások finanszírozási igényeihez alkalmazkodó támogatott pénzügyi megoldások biztosítása. Ennek megfelelően az új hitelek a hazai mikro-, kis-, és középvállalatok számára biztosítanak, kedvezményes feltételek és kiemelt állami támogatás mellett, gyorsan és könnyen elérhető finanszírozási forrásokat.

Krisán László

A Széchenyi Kártya Program új hitelei a vállalkozások, a kamarák és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megkérdezése alapján azonosított négy fő kihívásra nyújtanak megoldást – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Az új hitelek célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához szükséges forrásokat, segítik a cégek likviditását, munkavállalóik megtartását, lehetővé teszik beruházásaik finanszírozását, továbbá segítenek a veszélyhelyzet lejártát követő időszakra a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában, és a jövőbeli növekedés lehetőségének biztosításában.

A Széchenyi folyószámlahitel plusz a napi működési költségekre, a Széchenyi munkahelymegtartó hitel a munkahelyek megőrzésére, a Széchenyi likviditási hitel a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekre, a Széchenyi beruházási hitel plusz a beruházások finanszírozására nyújt lehetőséget.

Az új hitelek 1 millió forinttól akár 1 milliárd forint hitelösszegig, gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel, a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, teljes futamidő alatt fix – 0,1-0,5 százalék közötti – kamattal, kamatfizetésre a legtöbb hiteltípus esetén 2020. évben türelmi idővel, a forgóeszközhitelek tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelre akár 24 havi türelmi idő is adható, akár ingatlan fedezet nélkül is igényelhetők.

Az új, többlettámogatást élvező hitelkonstrukciók május 15-tól elérhetők országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás