Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Székesfehérvár. Letöltendő börtönre ítélték a húshamisítókat
No menu items!

Székesfehérvár. Letöltendő börtönre ítélték a húshamisítókat

Ételszínezékkel kezelt és aromában áztatott sertéshúst értékesítettek marhahúsként a csalók, aket a Székesfehérvári Járásbíróság ítélt el: az elsőrendű vádlott hat év letöltendő börtönbüntetést kapott az első fokon. Az emberi fogyasztásra alkalmatlan húst  itthon és külföldön adták el 2012 és 2014-ben. 

A Székesfehérvári Törvényszék ítélete szerint a vádlottakat rossz minőségű termék forgalomba hozatala és a megfelelőség hamis tanúsítása bűntettében, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségében találták bűnösnek.

Az első- és a másodrendű vádlott 2012. augusztus és október között fagyasztott sertés szűzpecsenyét vásárolt, majd azt egy ercsi hűtőházba szállította, ahol a másodrendű vádlott alkalmazásában álló kilenc vádlott közreműködésével a húst kiolvasztották, pácológéppel marhahúsaromát injektáltak bele, ételfestékben áztatták, azután visszafagyasztották, majd külföldön, illetve Magyarországon marhahúsként értékesítették. Az elsőrendű vádlott a hatóságok előtt a hús eredetét hamis okiratokkal próbálta igazolni.

A vádlottak 2014-ben külföldről vettek fagyasztott marhahúst, kiolvasztották, majd a kiolvadt húslét vízzel keverték és a marhahúsba visszafecskendezték. Az így kapott húsárut újrafagyasztották, az eredetihez hasonló címkével ellátva értékesíteni kívánták, ám a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal munkatársai még a forgalomba hozatal előtt lefoglalták a hűtőházban tárolt termékeket

Az elsőrendű vádlott hat év, a másodrendű vádlott három év öt hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A harmadrendű vádlottat egy év tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A bíróság mindhárom vádlottat tíz évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától.

A kizárólag a rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntettében bűnösnek talált vádlottakkal szemben a bíróság közérdekű munka büntetést szabott ki, míg a hamis magánokirat-felhasználásának vétségében elmarasztalt vádlottat próbára bocsátotta – tudta meg az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás