Hirdetés
Kezdőlap Hírek SZÉP-kártya last minute
No menu items!

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Tavaly októberben derült ki, hogy a kormány egyszeri büntetéssel ösztönzi a SZÉP-
kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az addigi
szabályozás szerint, ha valaki nem használta fel a Széchenyi Pihenő Kártya juttatást az
utalás évét követő második naptári év május 31-ig, akkor havi 3 százalékos díjat
számíthattak fel neki erre az összegre. Így attól függően, hogy mikor kapta valaki a pénzt,
17-29 hónapja volt arra, hogy külön díj megfizetése nélkül elköltse.

Ahogy a Bank360.hu figyelmeztet, ezen szorított egy jó nagyot az októberi rendelet. E szerint ugyanis, ha valaki egy éven belül nem költi el a SZÉP-kártyára kapott juttatását, akkor ennek terhére 15 százalékos díjat kell fizetnie. Ezt már nem is puszta lehetőségként adta meg a jogszabály, hanem kötelezően levonandó összegként. Aki tehát nem figyel erre a határidőre, annak rögtön ugrik az egy éve el nem költött pénzének tetemes része.

Az egyszeri büntetést március 20-án és szeptember 20-án számítják fel a pénzükön ülőknek, de ugyanarra az összegre csak egyszer kell ezt megfizetni. Annyi segítséget kap ennek elkerüléséhez a kártyatulajdonos, hogy 90 nappal korábban kötelező figyelmeztetést küldeni neki erről.

A 2022. október 15-ig átutalt pénzekre még szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ezeket 2023. május 31-ig el kell költeni, különben jön a 15 százalékos büntetés. Az érintetteknek tehát már csak napjai maradtak hátra. A mostani hosszú hétvége viszont jó lehetőség arra, hogy szállásra, vendéglátásra vagy más, igénybe vehető szolgáltatásra elköltsék ezt a pénzt.

Akinek tehát még van október 15-ig kapott juttatása a SZÉP-kártyáján, érdemes figyelnie,
hogy olyan helyekre menjen, ahol így tud fizetni – javasolja a Bank360.hu. Megkönnyíti a
pénzköltést, hogy 2023-tól megszűntek a SZÉP-kártya zsebek, alszámlák, ezért aztán a
meglévő összeget az összes kártyaelfogadónál fel lehet használni a feltételek alapján
igénybe vehető valamennyi termékre és szolgáltatásra.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein