Kezdőlap Mozaik Tartós betegség - adókedvezmény visszamenőleg is
No menu items!

Tartós betegség – adókedvezmény visszamenőleg is

A korábbiaknál a tartós egészségügyi problémákkal élők nagyobb köre jogosult szja  kedvezményre. Az idén akár egy összegben levonhatják vagy igényelhetik vissza a dolgozók a törvények szerint nekik járó összeget.

Idén jelentősen bővült azoknak a tartós egészségügyi problémáknak a köre, amelyek után a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget – idén 7450 forintot – igényelhetnek vissza havonta a személyi jövedelemadójukból (szja), a kedvezményt azonban egy összegben is kérhetik az szja-bevalláskor.

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. szerint az erre vonatkozó kormányrendelet 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy 700 olyan betegséget határoz meg, amelyeknek érintettjei jogosulttá válhatnak az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre.

Idén január elsejétől ebbe a körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is.

Bár a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonlóan akár öt évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegséget ennyivel korábban megállapították.

Az adókedvezményt a munkavállalók vagy havonta kapják meg - ehhez az év első hónapjában adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk -, vagy az éves adóbevallásukban igényelhetik vissza egy összegben.

A korábbi évekre visszamenőleg járó adókedvezményhez (ez az akkor érvényes minimálbérek 5 százalékát jelenti) az érintett évekre vonatkozó adóbevallások utólagos revíziójával lehet hozzájutni. A kedvezmény igénybe vételének feltétele a betegség fennállását bizonyító orvosi igazolás, amely szakambulancia vagy kórházi szakorvos diagnózisára épül.

A szabályzó rendelet(335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről),

a mintegy hétszáz visszatérítésre jogosító betegség ITT elérhető.

Balog Lajos, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetője elmondta: “mivel jelentős összegről van szó, minden olyan munkavállalónak, aki valamilyen tartós egészségügyi problémával él, javasolható, hogy konzultáljon kezelőorvosával arról, hogy betegsége után jár-e neki adókedvezmény”.

Hozzáfűzte: a kedvezményezett betegségek közé a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével, egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.
Hirdetés

Hírek

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Magyarország étele® 2026 program – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon

Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.

Így vált az amerikai gazdaság a mesterséges intelligencia rabjává

Fotó:Freepik A mesterséges intelligencia (MI) beruházások oly mértékben hajtják az...

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.