Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban
No menu items!

Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban

A negatív tesz nem lesz elég, csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalnokok Szlovéniában – jelentette ki Bostjan Koritnik közigazgatási miniszter Ljubljanában. 

Kiemelte: az alkalmazottaknak szeptember végéig fel kell venniük a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, a másodikat pedig legkésőbb november 1-jéig.

A kormány döntését ismertetve elmondta: nem kényszeroltásról van szó. “A kormány nem hatóságként viselkedik, hanem felelősségteljes munkaadóként” -fogalazott

Az oltás alól csak azok kaphatnak felmentést, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy nem vehetik fel a vakcinát. Azok, akik elutasítják az oltást, amennyiben a munkakörük megengedi, otthonról dolgozhatnak, de nem léphetnek be a hivatalokba.

“Számítunk a munkavállalók felelősségére, és nem tervezünk elbocsátásokat” – húzta alá a miniszter.

Újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető nem tudta megmondani, a dolgozók hány százaléka van beoltva. Mindazonáltal hozzáfűzte: a közszférára, az egészségügyben, az oktatásban és az igazságügyben dolgozókra nem vonatkozik a rendelet.

Péntekre 1143 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon hat beteg halt meg.

A koronavírusos betegek közül 348-en vannak kórházban, 86-an intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 068 987-en kaptak védőoltást, közülük 958 803-an már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 51, illetve 45 százaléka.

Szlovéniában az elmúlt néhány napban felgyorsult az oltási kampány, miután a kabinet döntése értelmében szerdától mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Ez vonatkozik az ügyfelekre is.

Bárki, bármilyen szolgáltatást vesz igénybe, ahhoz oltási, gyógyulást tanúsító igazolást vagy negatív tesztet kell felmutatnia.

Kivételt képeznek ez alól az alapvető élelmiszereket forgalmazó üzletek, illetve gyógyszertárak, de csakis abban az esetben, ha nem bevásárlóközpontokban működnek.

Horvátország

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1394 új esetet azonosítottak. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon kilencen haltak meg. Kórházban 651 beteget ápolnak, 77-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 775 653-an kaptak védőoltást – a jogosultak 43,7, a felnőtt lakosság 52,5 százaléka -, közülük 1 663 891-en már a második adagot is felvették.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...