Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Takarék Index: vidéken vár a legnagyobb hozam a lakáskiadókra
No menu items!

Takarék Index: vidéken vár a legnagyobb hozam a lakáskiadókra

Még a tavalyi átlagos hozamszinttől is elmarad az idei a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál. A legnagyobb hozamot vidéki használt lakás vásárlásával lehet elérni – derül ki a Takarék Index elemzőinek vizsgálatából.

Az összefoglaló szerint a koronavírus-járvány tavaly jelentős hatással volt a lakáspiacra, ami erre az évre is áthúzódott; visszaesett a turizmus, kevesebb belföldi munkavállaló és tanuló keresett kiadó lakást, csökkentek a bérleti díjak. Ezek a tényezők mérsékelték a befektetési céllal, kiadásra szánt ingatlanokkal elérhető hozamokat.

A kiadási célú lakásvásárlásnál a hozam két tényezőből tevődik össze, a bérleti díjból és a lakásárak növekedéséből. A korábbi években az utóbbi biztosította az ingatlanok jelentős jövedelmezőségét. Tavaly ugyanakkor a drágulás mértéke jelentősen csökkent, bár még így is 3 százalékkal nőtt éves szinten 2021 első negyedévére.

A közvetlen ingatlanbefektetések hozamának másik összetevője a bérleti díjból elérhető jövedelem. A KSH lakbérindexe szerint országosan az előző év azonos időszakához képest 2021 júliusában 1,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak, de Budapesten csak 0,2 százalékos volt az emelkedés. Így összességében, bár az idei nyár gyorsabb ütemű drágulást hozott, továbbra is messze elmarad az árszint a járvány előttitől, ami rontja az ingatlanok hozamtermelő képességét.

A Takarék Index kalkuláció szerint 3 százalékos várható lakásár-növekedés mellett 4,9 és 6,7 százalékos hozamokra lehet számítani Budapesten, a használt lakások piacán. Az új lakásoknál a hozamok a fővárosban 4 és 6 százalék között alakultak a számítás szerint.

Vidéken ennél magasabb, 6,1 és 9,4 százalékos szintek is elérhetők.

Idén a használt lakások esetében kissé csökkent a sajáttőke-arányos nyereség a tavalyihoz képest, míg a fővárosi új lakások esetében stagnálás látszott – közölte a Takarék Index. Hozzátették: ez azt jelzi, hogy a járvány tavaly megmutatkozott jelentős hatása – amikor 4-5 százalékponttal csökkentek a hozamok 2019-hez képest -, 2021-re is áthúzódott, a hozamszintek egyelőre nem kezdtek emelkedni.

Az elemzés szerint az új lakások piacára a közeljövőben több tényező is jelentős hatással lehet. A most indult zöldhitelprogram keretében 2,5 százalékos kamattal is elérhető jelzáloghitel az energiatakarékos ingatlanokat vásárlóknak, ami a mostani kalkulációhoz képest közvetve javíthatja az új lakások hozamtermelő képességét. Ráadásul a családos, CSOK-kal vásárlók esetében a hitel kamatlába 0 százalékra mérséklődik, ami szintén növelheti a keresletet az új lakások iránt. Összességében az új lakások árának további emelkedésére lehet számítani.

A használt piac idei éve is jól sikerült eddig, sokan vásároltak lakást, az árak pedig ismét felfelé indultak. A támogatások, valamint a gazdasági növekedés és az emelkedő bérpálya eredményeképpen az újhoz hasonlóan a használt piacon is további áremelkedés várható.

A lakáspiaci kockázatok között ugyanakkor megemlíti a Takarék Index a hitelkamatok emelkedését, valamint a hiteltörlesztési moratórium jövő évi kifutását, amelynek pontos hatásai egyelőre nem ismertek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...