Hirdetés
Kezdőlap Autó E-autóra kevés volt az egymilliárd - Újabb kétmilliárd pályázható
No menu items!

E-autóra kevés volt az egymilliárd – Újabb kétmilliárd pályázható

Illusztráció: MTI/Varga György

A nagy érdeklődés miatt a pályázat megjelenésének napján kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért elérhetővé válik a teljes hárommilliárd forintos keretösszeg – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

Az IFKA oldalán közzétett tájékoztatás szerint az elektromos autók vásárlását segítő pályázati konstrukcióban benyújtott pályázatok támogatási igénye elérte az első szakaszra tervezett 1 milliárdos keretösszeget, így a pályázatok beadását átmenetileg szüneteltették.

Közölték ugyanakkor azt is, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az Innovációs és Technológia Minisztérium indítványozására az IFKA közös megállapodással úgy döntött, hogy június 15-én, kedden az E-AUTO-2021 / lakossági kódszámú pályázati felhívás módosításával a teljes 3 milliárdos keretösszeg elérhetővé válik, az első szakasz keretének rendkívül gyors kimerülése miatt.

A pályázatok benyújtását eredetileg három ütemben tervezték, az első ütem június 14-én indult és július 2-ig vagy a keret kimerüléséig tartott. A teljes keretösszeg 3 milliárd forint, minden ütemre 1-1 milliárdot terveztek, a támogatás vissza nem térítendő.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat

Az önkormányzatok iparűzésiadó-növekményének egy részéből, 65 milliárd forintból indul 2025. január 1-jétől a versenyképes járások program

A felzárkózási program a hátrányos helyzetű településeknek adhat reményt

A Fény utcai piacon található üzletnek van egy párja a Baranya vármegyei Tésenyben, a cél az ottani élelmiszer uzsora, az abból adódó magas árak letörése.

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

A térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mert a kormány egy új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban.

Varga Mihály: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.
Hirdetés

Hírek

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.