Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Támogatásokkal és intézkedésekkel segítjük a gazdákat
No menu items!

Támogatásokkal és intézkedésekkel segítjük a gazdákat

Fotó: Török Levente

Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és nincs élhető nagyváros sem. Ezért a kormány az ágazat szereplőire, különösen a gazdákra stratégiai partnerként tekint, akik számára nagy számban állnak rendelkezésre a versenyképességüket és a jövedelembiztonságukat, valamint a mindennapi életüket könnyebbé tévő pályázati lehetőségek – mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Dombóvári gazdakör idei első agrárfórumán.

Hubai Imre hangsúlyozta, hogy a fogyasztók biztonságos magyar élelmiszerrel való ellátásához, a piacra jutáshoz és a versenyképesség növeléséhez jelentős segítséget nyújtanak a Közös Agrárpolitikában rejlő támogatások. A kifizetések előfeltétele az azoknak való szigorú megfelelés, azonban megéri áldozni a pályázatokra, ugyanis az ezekből finanszírozott fejlesztések a sikeres gazdálkodás alapjait teremtik meg – emelte ki az államtitkár, aki hozzátette, hogy sok más mellett, ezek a támogatási források is veszélybe kerülnének, ha az Európai Unióhoz egy arra felkészületlen ország, Ukrajna csatlakozna.

Hubai Imre szerint 2022-ben már megtapasztaltuk, hogy milyen az ellenőrizetlen, kétes minőségű gabona behozatalával járó piacvesztés és a GMO semlegességünk elvesztésének fenyegetettsége. Emellett az agráriumra leselkedő legnagyobb kockázatot ma az aszály jelenti. A korábbi folyószabályozások miatt kialakult gyorsított vízelvezetés, a klímaváltozás okozta csapadékhiány és a kialakult aszályhelyzet elengedhetetlenné tette a vízgazdálkodási gyakorlat felülvizsgálását és a tájban tárolt vízkészlet növelését.

A kormány még május elején lépett a megoldás érdekében: létrehozta az Aszályvédelmi Operatív Törzset, aszály veszélyhelyzetet hirdetett, és folyamatban van az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtása. Ennek elemeire, a csatornák rendbetételére, valamint velük együtt a tavak és holtágak tárolókapacitásának maximális feltöltésére, a mintegy 150-200 millió köbméterrel több felszíni víz visszatartására szolgáló, azonnali intézkedésekre a kormány 4,7 milliárd forint pluszforrást csoportosított át.

Ezen felül a kormány átvállalta a gazdáktól az idén fizetendő mezőgazdasági vízszolgáltatási díjakat, melynek fedezetét, 8,122 milliárd forintot a 2025. évi központi költségvetés biztosítja, és még az idén megvalósítható beruházásokhoz további 10,2 milliárd forintot rendelt. Mindezeknek köszönhetően a gazdák könnyebben és kedvezőbb feltételekkel juthatnak vízhez, aminek már rövidtávon is nagy hozzáadott értéke van.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás