Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Társadalmi egyeztetés indul a magyar fiatalok lakhatási támogatásáról
No menu items!

Társadalmi egyeztetés indul a magyar fiatalok lakhatási támogatásáról

A 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv tizenegyedik pontja értelmében a kormány új, havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás bevezetéséről döntött, amelynek társadalmi egyeztetése pénteken kezdődött meg. A kormány elkötelezett a magyar fiatalok lakhatási helyzetének javítása mellett, ezért lehetőséget biztosít a munkáltatók számára, hogy a cafetériához hasonló, kedvezményes adózás mellett nyújthassanak lakhatási támogatást fiatal munkavállalóik részére.

A javaslat szerint 2025. január 1-jétől válhat elérhetővé a támogatás, amely lehetőséget biztosít a munkáltatóknak, hogy kedvezményes adózás mellett béren kívüli juttatás formájában, havi 150 ezer forintig, tehát éves szinten akár 1,8 millió forint összegben járuljanak hozzá fiatal munkavállalóik lakhatási kiadásaihoz.

Az intézkedés a 35 év alatti fiatalokat célozza meg, akik albérleti díjra vagy lakáshitel törlesztésére fordíthatják a támogatást – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

Az új béren kívüli juttatási forma a jelenlegi évi 450 ezer forintos kedvezményes felső értékhatár felett értendő, és a SZÉP-Kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható, így mindössze 28 százaléknyi adó terheli. Ez a lehetőség a munkáltatók számára is vonzó eszközt kínál munkavállalóik lakhatásának támogatására, teljesítményük elismerésére. Az intézkedés a kormány új gazdaságpolitikai akciótervének része, amelynek egyik pillére a megfizethető lakhatás biztosítása, amit a munkáltatók által nyújtott támogatásokon keresztül is ösztönözni kell.

A kormány által biztosított adókedvezmények jelentősen csökkentik a munkáltatói költségeket, így elősegítve az intézkedés széles körű alkalmazását, ezáltal országszerte segítve a magyar fiatalok és családok megfizethető lakhatását – áll a közleményben.

A kormány a fiatalok és a családok lakáskörülményeinek javítása érdekében az új lakhatási támogatás mellett további célzott intézkedéseket is bevezet: a Vidéki Otthonfelújítási Programot, a Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti lakásfelújításra való felhasználhatóságának bevezetését, valamint az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartását.

Az új támogatási program célja, hogy országosan javítsa a fiatalok lakhatási lehetőségeit, és hozzájáruljon a magyar családok anyagi biztonságának erősítéséhez a kormány hosszú távú otthonteremtési stratégiájának részeként – tudatta az NGM.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás