Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Téglapiac - drágulás. Állami ösztönzőket javasol a GVH
No menu items!

Téglapiac – drágulás. Állami ösztönzőket javasol a GVH

Versenyfelügyeleti eljárás indítására nem látott okot a téglapiacon a Gazdasági Versenyhivatal. Állami ösztönzőket viszont javasol a kormánynak a hazai gyártás bővítésére.

A hivatal az építőipari drágulás megfékezése érdekében folytatta le a vizsgálatot.

A GVH által feltárt tények alapján a hazai gyártás bővítésével ellensúlyozható a gyártói szinten fennálló piaci koncentráció, fokozható a gyártók közötti verseny.

A GVH közölte: egyes építőanyag-kereskedések árai között nagyarányú eltérések mutatkoznak, ezért azt javasolják a vevőknek, hogy döntésük előtt semmiképp ne elégedjenek meg kevés – vagy egyetlen – ajánlattal.

A növekvő fuvar-, csomagolási és logisztikai díjak miatt a vevők még akkor is magasabb árakkal szembesülnek, ha maga a termék ára nem is indokolná az áremelkedést – hívta fel a figyelmet a GVH.

A vizsgálat megállapította, hogy a tüzépek vagy beszerzési társulások nagyobb volumenű rendelés esetén kedvezményesebben jutnak hozzá az adott gyártó termékeihez. Ez a GVH szerint arra készteti a kereskedőket, hogy egy, vagy kevés beszállító irányába koncentrálják megrendeléseiket. A mennyiségi kedvezmények alkalmazása ugyan a jelentősebb szereplők piaci helyzetét erősíti, ugyanakkor fogyasztói árelőnyökhöz is vezethet – állapította meg a GVH. A kis méretű építőipari-kereskedőket tömörítő beszerzési társulások képesek a leginkább ellensúlyozni a jelentősebb gyártók nagyobb alkuerejét – tették hozzá.

A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt egyes cégek csökkentették termelésüket, ami a megnövekvő kereslet miatt időszakos hiányokhoz vezethetett – állapította meg a hivatal, utalva arra, hogy ez mára nagyrészt korrigálódott.

A vizsgálatról készített jelentéstervezetet a GVH honlapján tette közzé; az ágazat szereplői társadalmi konzultáció keretében, 8 napon belül, szeptember 6-ig írásban észrevételezhetik a megállapításokat.

A GVH tájékoztatott arról, hogy a közeljövőben újabb építőipari alapanyag ágazati gyorselemzést készít.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás