Kezdőlap Ingatlan Tíz év alatt négyszeresére nőtt a négyzetméterár Budapesten
No menu items!

Tíz év alatt négyszeresére nőtt a négyzetméterár Budapesten

Illusztráció: Bigstock

A fővárosban 2013 óta csaknem megnégyszereződött az átlagos négyzetméterár, ami az akkori 234 ezer forintról 2022-re 871 ezer forintra nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) forgalmi adatai szerint – közölte az OTP Ingatlanpont.

A legmagasabb átlagos négyzetméterárral változatlanul ugyanabban a négy kerületben lehet találkozni: az I., II., V. és a XII. kerületben,  de míg tíz éve elegendő volt a 300 ezer forintot meghaladó négyzetméterár a listavezetéshez, addig tavaly már egymillió forint felett volt az átlagos árszint az élmezőnyben.

A lista első helyén 1,265 millió forintos átlagos négyzetméterárral az V. kerület áll, amit 1,124 millió, 1,117 millió, illetve 1,044 millió forintos fajlagos árral az I., II., és a XII., kerület követ. A lista utolsó helyén 549 ezer forintos átlagos négyzetméterárral a XXIII. kerület szerepel.

Az elmúlt tíz évben a legnagyobb árnövekedés Rákospalotán, Kőbányán és Újpesten volt tapasztalható, ahol 338, 323, illetve 319 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kifejtette: a piac most nem mutat olyan irányt, amely egyértelműen jelezné, hogy mely fővárosi kerületek lehetnek a következő időszak nyertesei. Annyi azért valószínűsíthető, hogy az energetikai korszerűség, illetve az üzemeltetés költségessége még jó ideig fontos szempont lesz az otthonkeresők szemében, ez pedig vonzóbbá teheti az olyan városrészeket, ahol több az újépítésű, illetve energetikailag is felújított vagy újszerű lakás.

A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont az OTP Csoport tagja. Az ingatlanközvetítő hálózat országszerte csaknem 90 irodával rendelkezik és több mint 800 tanácsadója segíti az ingatlanok értékesítését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.