Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Több a gyenyiszovai vér bennünk, mint a neandervölgyi
No menu items!

Több a gyenyiszovai vér bennünk, mint a neandervölgyi

A modern ember gyakrabban keveredett a gyenyiszovai emberrel, mint a neandervölgyivel – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

Emellett fényt derítettek arra is, hogy Amerika első lakóihoz köthető az emberiség korai történetének legnagyobb népességnövekedése, és hogy az eurázsiaiak kevesebb lokális genetikai sajátosságokkal rendelkeznek, mint a világ többi részének lakói.

Chris Tyler-Smith

Chris Tyler-Smith, a nagy-britanniai Hixtonban lévő Wellcome Sanger Intézet kutatója és munkatársai összehasonlították a világ 54 különböző népességcsoportjából származó 929 ember örökítőanyagát. Mennyiségét tekintve nincs nagy különbség abban, mennyi örökítőanyag származik a gyenyiszovai embertől és mennyi a neandervölgyitől.

A neandervölgyiek esetében ez 2,4 százalékot jelentett a Föld északi, 2,1 százalékot a Föld nyugati részének lakosságában az afrikai kontinenst leszámítva. Nyugat-Afrikában létezik egy népességcsoport, melyben minimális a neandervölgyiektől származó arány: a jorubáknál mindössze 0,18 százalék. Ez a rész a szakértők szerint vélhetően a nyugati eurázsiaiaktól származik, akik később keveredtek ezzel a népcsoporttal.

Az óceániai modern emberben 2,8 százalék a gyenyiszovaiaktól származó örökítőanyag aránya, ez lényegesen nagyobb, mint a neandervölgyi arány az Afrikán kívüliekben.

Így nézhetett ki a gyenyiszovai ember

A neandervölgyi arány minden ma élő ember örökítőanyagában nagyjából hasonló mértékben van jelen, így feltételezhető, hogy egyetlen csoporttól – populációtól – származik. Vannak azonban kisebb eltérések, ami alapján kizárható, hogy a modern emberben lévő neandervölgyi hányad egy “Ádámtól és Évától” származhat- véli a kutatásban részt vevő Sabine Felkel, a bécsi Erőforrások és Alkalmazott Élettudományok Egyetemének (BOKU) munkatársa.

A gyenyiszovai és a modern ember közötti kapcsolat jóval sokoldalúbb volt. A szakértő szerint az eredmények alapján abból indulnak ki, hogy a mai populációk elődei többször léptek kapcsolatba a különböző gyenyiszovai populációkkal.

A tudósok az örökítőanyagok alapján megszerzett információk alapján kiszámolták, hogy az Amerikába 15 ezer éve bevándorló első emberek produkálták érkezésük után az emberiség történetének legnagyobb népességnövekedését.

Az örökítőanyagok világszintű összehasonlításából az is kiderült, hogy Európában és Ázsiában kevesebb lokális genetikai variáns létezik, mint az Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Óceániában élő emberek esetében. Ezek szerint a migráció és a különböző népcsoportok keveredése tíz évezrede gyakori folyamat Eurázsiában. A világ többi részében jóval több a genetikailag elkülönülő populáció.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.