Kezdőlap Turizmus Tönk szélén az utazási irodák - oda a téli szezon is?
No menu items!

Tönk szélén az utazási irodák – oda a téli szezon is?

Már a tartalékaikat kénytelenek felélni a hazai utazási irodák, ráadásul kérdéses a téli idény forgalma is, ugyanis egyelőre a magyar utazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van.

A Világgazdaság szerint csak heti nyolc charterjáratot tudnak működtetni az utazási irodák a nyári főszezon közepén, holott tavasszal még a tavalyi járatok számának a negyedében, azaz heti húszban bíztak.

A szervezett, csoportos magyarországi beutaztatás számai ennél is rosszabbak, az utazási irodák éves szintű bevételeinek csökkenése már szinte biztosan megközelíti a 80 százalékot – mondta a Világgazdaságnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke.

A szakmai szervezet ezért nemrég levélben kérte a pénzügyminisztertől és az állami turizmusirányítás illetékeseitől a június 30-án lejárt járulékkedvezmény és a rövidített munkaidő lehetőségének kiterjesztését az utazási irodák számára február 28-ig.

Erre azért lenne szükség a jövő tavaszig, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium időközben a piros kategóriába sorolt országok mindegyikét átminősítette első kategóriájú, vagyis utazásra nem javasolt országgá.

Molnár Judit

Ennek következtében ellehetetlenülhet az utazásszervezés a téli hónapokra is, hiszen egyik érintett ország – a karibi térség, a Seychelle-szigetek, Bali és Thaiföld – sem javasolt utazási célpont – mondta Molnár Judit.

Mint azt a pénzügyminiszternek, valamint az innovációs és technológiai miniszternek eljuttatott levélben megfogalmazták, az alacsony árrés és a költségek magas aránya miatt az irodák tartalékai elfogytak, a finanszírozás ellehetetlenült.

Emiatt óhatatlanul vállalkozások szűnhetnek meg, de még az optimista forgatókönyvvel és erős pénzügyi háttérrel rendelkező irodák is legalább 50-60 százalékos további leépítésre kényszerülhetnek. Akár olyan, 25-30 éves szakmai tapasztalatú, pótolhatatlan nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, magas színvonalú szolgáltatást kínáló vállalkozások is megszűnhetnek, amelyek pótlása évekig eltarthat. Emiatt – a levél szerint – Magyarország versenyképessége erősen romolhat a környező országokkal szemben a be- és a kiutaztatás terén is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás