Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Történelmi rekordon az infláció Németországban
No menu items!

Történelmi rekordon az infláció Németországban

Októberben elsősorban az elszabadult energiaárak miatt a német újraegyesítés óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció – jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Októberben az egy évvel korábbihoz képest az előzetes adattal megegyező 10,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Németországban, de már szeptemberben is 10,0 százalékos volt az éves fogyasztói áremelkedés mértéke.

Georg Thiel

A magas infláció elsősorban az energia és az energiatermékek árának hatalmas emelkedésére vezethető vissza. Egyre inkább tapasztalható azonban az áremelkedés ütemének gyorsulása más árucikkek és szolgáltatások terén is. A magánháztartásokat különösen érzékenyen érinti az élelmiszerárak emelkedésének üteme” – mondta Georg Thiel, a Destatis elnöke.

Az energiatermékek árai 2022 októberében 43,0 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában. Szeptemberben 43,9 százalék volt az éves áremelkedés. A háztartási energia ára különösen erőteljesen, 55,0 százalékkal emelkedett éves bázison: a földgáz ára több mint kétszeresére, 109,8 százalékkal nőtt, míg a távfűtés ára 35,6 százalékkal emelkedett. A földgáz és a távfűtés áfájának 19 százalékról 7 százalékra csökkentését a harmadik mentesítési csomagban bőven semlegesítette a földgáz és a távfűtés árának további emelkedése.

Drágult a fűtés más energiahordozókkal is: a tűzifa, a fapellet vagy más szilárd tüzelőanyagok ára 108,1 százalékkal nőtt, a könnyű fűtőolaj ára 82,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos hónapjában. A villamos energia 26,0 százalékkal drágult.

A fogyasztóknak az üzemanyagért is jelentősen, 22,3 százalékkal többet kellett fizetniük. Az energiatermékek drágulásának fő oka összességében a nemzetközi beszerzési árak erőteljes emelkedése volt. Emellett az év elején tonnánként 25 euróról 30 euróra megemelt CO2-adó is hozzájárult az infláció növekedéséhez.

Az élelmiszerárak októberben 20,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest, ami azt jelenti, hogy az áremelkedés itt majdnem kétszerese volt az általános inflációnak. Az élelmiszerek áremelkedése az év eleje óta fokozatosan erősödött. Szeptemberben 18,7 százalék volt az éves áremelkedés. Az étkezési zsírok és olajok 49,7 százalékkal drágultak, a tejtermékek és a tojás ára 28,9 százalékkal ment feljebb, a zöldségeké 23,1 százalékkal, a kenyér és a gabonatermékeké pedig 19,8 százalékkal.

Energiaárak nélkül az infláció 6,5 százalék volt októberben. Energia és élelmiszerárak nélkül pedig az inflációs rátának a fele sem volt az áremelkedés mértéke, 5,0 százalékos.

Októberben az előző havihoz képest szintén az előzetes adattal megegyező 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a szeptemberben mért 1,9 százalékos havi áremelkedés után.

Egy hónap alatt az energia összességében 3,4 százalékkal drágult. A háztartási energia ára 5,3 százalékkal emelkedett; a földgáz ára 9,2 százalékkal, a távfűtésé, az áfacsökkentés ellenére is 2,3 százalékkal nőtt. Ezzel szemben az üzemanyagárak enyhén, 0,8 százalékkal csökkentek, de továbbra is magas szinten maradnak. Az egyes üzemanyagtípusok esetében ellentétes áralakulás volt tapasztalható: a szuperbenzin például 1,6 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj viszont 0,9 százalékkal drágább, mint az előző hónapban.

Októberben az élelmiszerekért 1,3 százalékkal kellett többet fizetnie a háztartásoknak mint az előző hónapban.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált árindex (HICP) havi bázison a végleges adatok szerint is 1,1 százalékkal emelkedett a szeptemberi 2,2 százalék után. Éves bázison 11,6 százalékkal emelkedett a harmonizált fogyasztói árindex októberben, a szeptemberi 10,9 százalékos emelkedés után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.