Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Törvényt módosítottak: a települések nem vethetnek ki földadót
No menu items!

Törvényt módosítottak: a települések nem vethetnek ki földadót

A kép illusztráció

A kormány törvénymódosításának köszönhetően a települések önkormányzatai a jövőben nem vethetnek ki adót a termőföldre, az idénre beszedett földadót pedig október 1-ig vissza kell téríteni – derül ki abból a videóból, amelyet Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója tett fel Facebook-oldalára vasárnap reggel.

A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, hogy a törvénymódosítást a földadó eltörlésére az Agrárminisztérium a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki és nyújtotta be.

Felidézte, hogy Márki-Zay Péter, “a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje” Hódmezővásárhelyen bevezette a földadót. Ha a baloldal lenne hatalmon, országossá tenné ezt az adónemet, ami komoly élelmiszerár-növekedést hozna – húzta alá, hozzátéve: ezt nem hagyhatták.

Azzal folytatta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) aláírást kezdeményezett a földadó betiltásáért. Az akciót sikeresnek nevezte: rövid idő alatt több mint 120 ezren írták alá a petíciót. Magyarország kormánya megvédi a magyar gazdákat – fogalmazott.

Szél István, a Magosz Csongrád-Csanád vármegyei elnöke a videóüzenetben hangsúlyozta: a kormánydöntésnek köszönhetően az önkormányzatok az idénre befizetett földadót október 1-ig vissza kell térítsék, új adót pedig nem vethetnek ki.

A magyar gazdák a háború, a szankciós energiaválság és az aszály mellett is helytállnak, a lakosságot folyamatosan jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel látják el. Ezt a munkát támogatni és nem akadályozni kell – fűzte hozzá.

Több millió földtulajdonos és több százezer gazda nevében a földadó megszüntetését jó döntésnek nevezte, és megköszönte a kormánynak, illetve a gazdaszervezetnek az érdekeik képviseletét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.